Közélet

Orbán Timmermanst is Soros emberének tartja

Szerinte a szociáldemokrata politikus harcol azok ellen, akik másképp látják a világot.

A magyar kormánymédia által kreált V4NA hírügynökségnek nyilatkozott rendkívül hosszasan Orbán Viktor a rendkívüli uniós csúcstalálkozóról, ahol az Európai Bizottság új vezetőjét keresték a tagállamok állam- és kormányfői.

A magyar miniszterelnök szerint a szociáldemokrata Frans Timmermans elutasítására magában elég indok, hogy „Soros György embere”, de szerinte azért nem támogatják a V4-ek bizottsági elnöki jelölését, mert „ideológiai harcos és harcot folytat mindenki ellen, aki az ő gondolkodásától különböző módon látja a világot”.

Szerinte „néhány európai vezető”, köztük Timmermans és a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber elhatározták, hogy „a következő öt évben az Európai Bizottságot (EB) olyan embernek kell vezetnie, aki a Soros-féle NGO-hálózat és a liberális demokrácia megingathatatlan képviselője”. Szerinte „ha ez a csoport el tudja foglalni az Európai Bizottság elnöki székét, akkor hosszú éveken keresztül a Soros-féle NGO-kat onnan fogják finanszírozni, és ezzel megpróbálják majd átalakítani a közép-európai társadalmakat is, különösen a migráció kérdésében”. (Fotó: Europress – Virginia Mayo / POOL / AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik