Közélet ep-választás

A kormány nem támogatja se Weber, se Timmermans jelöltségét

A kormány sem Manfred Weber néppárti, sem Frans Timmermans szocialista csúcsjelölt európai bizottsági elnöki jelöltségét nem támogatja, mert Weber az elmúlt hónapokban többször megsértette a magyarokat, Timmermans pedig „gyakorlatilag folyamatosan hazudott” Magyarországgal kapcsolatosan az EP-választási kampányban – erősítette meg a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán a kormányülés szünetében kifejtette: az európai parlamenti (EP-) választáson a Fidesz-KDNP rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet aratott, így Orbán Viktor miniszterelnök újfent megerősített mandátummal, megerősített formában képviselhette a magyarok érdekeit és szempontjait az európai uniós tagállamok állam- és kormányfőinek keddi brüsszeli csúcstalálkozóján.

Webertől két nyilatkozatot is felelevenített Kovács. Egyrészt azt, amikor márciusban az Európai Néppárt csúcsjelöltje kijelentette, hogy a magyar kormánypártok szavazataival nem akar bizottsági elnök lenni; másrészt azt, amit tavaly decemberben mondott, hogy a Sargentini-jelentés szavazásán nem a Fidesz, nem Orbán Viktor ellen, hanem egész Magyarország ellen szavazott. „Ezzel Manfred Weber alkalmatlanná vált arra, hogy Magyarország támogatását élvezze bármiféle jelölti versenyben” – jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Timmermansról szólva pedig azt mondta: oldalakon keresztül tudná sorolni azokat a hazugságokat – például a sajtószabadság, a jogállamiság vagy az antiszemitizmus kérdésében -, amelyeket tényeknek beállítva közölt Magyarországról a szocialisták csúcsjelöltje.

A kormány csak olyan bizottságielnök-jelöltet tud majd elfogadni és támogatni, aki megfelel az Orbán Viktor által is ismertetett feltételeknek, vagyis tiszteletben tartja a tagállamokat, nem alkalmaz kettős mércét, törekszik a migráció megállításra és védelmezi Európa keresztény gyökereit – erősítette meg Kovács.

(MTI)

Kiemelt kép: Frans Timmermans (b) és Manfred Weber (j), Europress/JOHN MACDOUGALL/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.