Közélet

TGM: Orbán útja a szakadék mélyére vezet

A filozófus szerint a kormányfő célja, hogy a nép némán, fegyelmezetten, egységesen kövesse.

hvg.hu írta meg, hogy egyebek mellett gigantikus Attila-emlékmű felállítását, hun múzeumot, hagyományőrzősport-központ létrehozását tervezi az Emmi. Az egyelőre titkos előterjesztésről a Klubrádióban Tamás Gáspár Miklós azt mondta, arra számít, hogy mindezt össznépi röhögés fogadja majd. Szerinte már az egész magyar értelmiségnek elege van azzal, ami az országban van, különösen azzal, amit Kásler Miklós és Palkovics László művel.

Felidézte, mindennek a gyökerei a kiegyezésig vezetnek vissza, de a nyilas mozgalomban is felbukkant, a Kádár-érában is létezett a délibábos, szittya, hun mítosz, alátámasztva a szélsőjobb egy részének tevékenységét, de akkor az államvezetés csúcsa ezt nem képviselte, mint most a neofasizmusban.

Téboly, elmondhatatlan agyalágyultság, teljes önparódia.

Így jellemezte a mostani helyzetet a filozófus, aki szerint külföldön is jól szórakoznak, noha mutatja, mi a rendszer politikai elitjének ideológiája. Szerinte Orbán Viktor a magyarokra haragította az összes szomszéd országot, rosszabb a helyzet, mint 1913-ban. A kormányfő jobban érzi magát Ázsiában, mint Nyugat-Európában, amivel jelzi a szélsőjobboldal egy részének, velük van. TGM szerint a hatalmi cél világos: a nacionalista mozgósítás.

Ha körülöttünk mindenki ellenség, akkor nem bízhatunk másban, csak a vezérben.

A filozófus emlékeztetett rá, hogy klasszikus eszköz a társadalmi osztályok, csoportok közötti egyenlőtlenségek áthidalására a szomszédok iránti gyűlölet gerjesztése.

Tamás Gáspár Miklós (Tamás Gáspár Miklós)
TGM: a trianoni árok valódi árokásás
A földbe süllyesztett ötmilliárdos létesítményt el kellene felejteni.
x

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a szomszédaitól elkülönített, magára utalt nemzet mítosza arra való, hogy a nép egyetlen kiutat lásson: egységesen, némán követni Orbán Viktort. Az ő útja azonban a  szakadék mélyére vezet – tette hozzá.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik