Közélet

Magyar Nemzet: menekülni akarhatott a Hableány kapitánya

Az utolsó pillanatban még menekülni akarhatott a Hableány kapitánya a katasztrófa elől a hullámsírba süllyedt sétahajó hatósági szemléje szerint - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.

A cikk szerint az utolsó pillanatban láthatta meg a Hableány kapitánya a hajóját minden figyelmeztetés nélkül balról előzni akaró Viking Sigynt, és elforgatta a sétahajó kormányát, hogy meneküljön az elkerülhetetlennek bizonyult katasztrófa elől. A szállodahajó utolérte, a hajó tatjának bal oldalához ütközve maga alá gyűrte, majd a víz alatt hosszanti és keresztirányban is megpörgette a Hableányt.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a hatósági szemlebizottság a Csepeli Szabadkikötőben a sétahajó roncsát vizsgálva megállapította egyebek mellett, hogy a kormánylapát 11 fokkal tér ki az egyenestől.

Ez azt jelenti, hogy a kapitány az utolsó pillanatban még menekülni próbált, de már elkésett a manőverrel. Az ütközés erejét – és a Hableány reménytelen helyzetét – jellemzi, hogy az ezertonnás Sigyn, 13-14 kilométer/órás sebességgel nekiütközve a negyventonnás Hableánynak, végigroncsolta a sétahajó bal oldalát a tattól a kormányállásig, hatvan centiméteres, félkör alakú mélyedést vájva a félméterenként merevítőoszlopokkal megerősített, öt centiméter vastagságú acéllemezből épült hajótestbe. Az ütközés ereje, az egymásnak feszülő fémdarabok akkora hanghatással járhattak a szakértők szerint, hogy kizárt: mindezt nem hallották meg a két hajó fedélzetén.

MTI/Kovács Tamás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hatvanfős, gyakorlott nyomozókból álló különleges csoportja minden ellenkező híresztelés ellenére a katasztrófa minden részletét vizsgálja, így a cserbenhagyásnak, illetve az elsősegélynyújtás elmulasztásának a lehetőségét is.

A Viking Sigyn kapitányát nemcsak gondatlanság miatt terheli a felelősség, hanem azért is, mert nem kellő mértékben nyújtott segítséget vagy azt teljesen elmulasztotta

– fejtette ki a Magyar Nemzetnek a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő ügyvédek egyike, Sógor Zsolt.

Az ügyvéd a segítségnyújtás elmulasztásának a lehetőségét abban látja, hogy az eddigi információk szerint a Viking Sigyn a gázolás után a tragédia helyszínétől csak 800 méterrel távolabb állt meg az újpesti rakpart egyik kikötőpontonjához horgonyozva, s ekkor küldtek vissza a Margit hídhoz egy motoros gumicsónakban két matrózt, hogy tájékozódjanak, valóban ütköztek-e valamivel, ahogy azt az utasok egyébként jelezték a kapitánynak.

Sógor Zsolt úgy véli, hogy ha a kiváló manőverezőképességű és hajtómotoronként 2000 lóerős Sigyn azonnal megáll és vízre bocsátja mentőcsónakjait, úgy több ember életét is megmenthették volna.Az ügyvéd szerint azt is vizsgálnia kell a nyomozó hatóságnak, hogy a Sigyn mögött egy percen belül a tragédia helyszínére érkező Viking Ingvi személyzete miért nem mentette a vízbe esetteket, miért hajózott át megállás nélkül a roncs felett. A Sigyn mögött érkező testvérhajó személyzetének is felelőssége lehet a történtek miatt – hangsúlyozta az ügyvéd, aki közölte: egyeztettek a nyomozó hatósággal, s várják a nautikai, hidrológiai és műszaki igazságügyi szakértői véleményeket, s ezek ismeretében indítványozzák a helyszíni bizonyítási kísérletet – olvasható a napilapban.

A dunai hajóbaleset 7 megválaszolatlan kérdése
A Belügyminisztérium folyamatban lévő büntetőeljárásról nem nyilatkozik.   

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.