Közélet

Az MSZP megpuccsolta saját polgármesterjelöltjét Csepelen

Általános megrökönyödést váltott ki az ellenzéki oldalon, hogy a csepeli szocialisták kedden váratlanul leváltották saját polgármesterjelöltjüket.

A helyi MSZP-szervezet június 25-i taggyűlésén lecserélték a hónapok óta biztos jelöltként futó Takács Mónikát, akit 2018 novemberében nagy többséggel megszavaztak a közös ellenzéki jelöltségre, és akit április elején be is mutattak a többi kerületi polgármesterjelölt társaságában, mint aki a DK és a Momentum támogatását is élvezi.

Megvannak a baloldal közös budapesti polgármesterjelöltjei
Bár még nem teljes a névsor, az MSZP, a DK, a Momentum és Párbeszéd felosztotta a fővárosi kerületeket.

Az önkormányzati képviselőként dolgozó Takács, aki a Csepeli Munkásotthon igazgatója és a Csepelért Egyesület elnöke is, tavalyi megválasztásakor azonnal be is jelentette, hogy ő is fontosnak tartja az ellenzéki összefogást. A MSZP-sek viszont most azt állítják, hogy valójában nem született hivatalos döntés a polgármester-jelölt személyéről. A keddi szervezeti ülésen ismét az ellenzéki összefogásra hivatkozva úgy döntöttek, hogy mégse Takács legyen a közös jelölt, hanem Erdősi Éva, aki eddig inkább az MSZP-szövetséges Párbeszéd mellett tevékenykedett.

Szenteczky János a 24.hu-nak azt mondta, Takács Mónika esetében nem volt korábban szervezeti döntés, és mivel az ő személyét nem tudta minden ellenzéki párt elfogadni, úgy döntött a szervezet, hogy olyan jelöltet állít, akit mind a hat szervezet támogat.

A döntés miatt a szervezeten belül is sokan megsértődtek. Bangóné Borbély Ildikó az MSZP Csepel Facebook oldalon tett közzé egy közleményt, amelyben azt írta:

Sajnáljuk, hogy egyesek az európai parlamenti választási kampányban, illetve az EP-választás óta nem kizárólag változást akaró a csepeliek érdekét és elvárását szem előtt tartva politizáltak, és az ellenzék győzelmi esélyeinek megteremtése helyett a saját, rövid távú politikai céljaikat helyezték előtérbe.

A jelöltváltást Szabó Szabolcs, a körzet független ellenzéki országgyűlési képviselője sem hagyta szó nélkül. Szerinte ezzel az MSZP Csepeli szervezete azt veszélyezteti, hogy az ellenzék sikeresen fel tudja venni a versenyt a Fidesszel.

Takács Mónika a Facebook-oldalán azt írta: június 5-én Bangóné javaslatára az MSZP csepeli elnöksége határozattal tiltotta meg, hogy folytassa a jelöltséggel járó tevékenységét a mostani taggyűlésig, ám nem lépett vissza, ragaszkodott ahhoz, hogy a jelölőszervezet hozza meg döntését.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik