Közélet

Nyerészkedésre találták ki a babaváró hitelt és a szuperállampapírt

Nem csak időben áll közel egymáshoz a két hete elindult szuperállampapír és a két hét múlva elinduló babaváró hitel: egymással kombinálva ingyenpénz üti az ember markát. Bárkiét, akár születik gyereke, akár nem, akár akar, akár nem – ezt a következtetést lehet levonni azokból a számításokból, amelyeket a Portfolio.hu végzett és kimutatta, manna hullik az égből.

Nagyon megéri minél előbb felvenni az akár 10 millió forintos babaváró hitelt (a bankok vizsgálják a hitelképességet, de elég alacsony a küszöb) és a pénzből azonnal megvenni az ötéves futamidejű, évi átlagosan 4,95 százalékos hozamú szuperállampapírt.

Még akkor is, ha nem születik gyerek öt év alatt. (A babaváró hitelnél ha 5 éven belül nem születik meg egy gyerek sem, akkor egyrészt vissza kell fizetni az 5 évre járó kamattámogatást – öt évig ugyanis kamatmentes a támogatás miatt a kölcsön -, másrészt kissé megnő a kamat öt év után.) Ekkor az ötödik év végén végtörleszteni kell a babaváró hitelt, de ezt könnyen meg lehet tenni, ugyanis szépen fial a szuperállampapír. A kamattámogatás visszafizetése, végtörlesztett összeg, öt évig fizetett kamatmentes törlesztőrészletek után még mindig marad 433 ezer forint tiszta nyereség. Ingyenpénz voltaképpen.

De ha születik gyerek az első öt évben, akkor jóval több a pénzbeli haszon. Ez úgy 2,6 millió forint.

Ha meg kettő vagy még több gyerek születik, akkor meg még jóval több.

A pontos számítások és a gondolatmenet a Portfolio.hu cikkében nyomon követhetők.

Kiemelt kép: Budapest, 2019. február 11. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón ismerteti a kormány új családpolitikai intézkedéseit az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2019. február 11-én. Július elsejétől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kamattámogatott hitelét használt lakás vásárlásához és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását is, valamint a július elseje után született gyerekek után igényelhető a gyerekvállalási támogatás. MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik