Közélet

A jövő évi adócsomagról és a költségvetésről vitázik a héten a parlament

Ötnapos üléssel folytatja munkáját ezen a héten az Országgyűlés. A képviselők ma a kormány tagjait interpellálhatják, kedden a jövő évi adócsomag általános vitája következik, szerdától péntekig pedig összesen akár több mint 30 órában tárgyalhatják a kabinet jövő évi költségvetési javaslatát.

A házelnök napirendi indítványa szerint az ülés a szokásoknak megfelelően 13 órakor kezdődik, ezt az interpellációk követik egy órában, majd az azonnali kérdések következnek szintén 60 percben, végül pedig a kérdések hangozhatnak el fél órában.

A parlament kedden dönthet 2020 nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról, majd a kabinet jövő évi adócsomagjáról tart általános vitát. A 2020-as büdzsé tárgyalása szerdán kezdődik a pénzügyminiszter legfeljebb 40 perces nyitóbeszédével, amelyet az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökének felszólalása követ 30-30 perces időkeretben.

A kormánypárti és az ellenzéki képviselőknek összesen 900-900 perc áll rendelkezésükre szerdától péntekig, hogy véleményt mondjanak a költségvetési javaslatról. A pénzügyminiszter előterjesztése benyújtásakor úgy fogalmazott, a kabinet családbarát költségvetést terjesztett be. Varga Mihály kiemelte, jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és nőnek a biztonsági kiadások.

A tárcavezető javaslatában 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további, év végére 67 százalékra történő mérséklődésével, valamint 2,8 százalékos inflációval számol. A kormány 2020-ban is nullszaldós költségvetést készített az állam működését tekintve.

(MTI)

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik