Az újratemetés előzményei
Színre léptek a demokraták, hogy megállítsák a diktatúrát.
(Belga: Rendszerváltás 1989)
Az 1980-as évek végére létrejöttek az ellenzéki szervezetek, és az MSZMP-re külső nyomás is nehezedett az addig ellenforradalomnak minősített 1956-os eseményekkel és az azt követő leszámolással kapcsolatos álláspontjának újragondolására. Az 1988 tavaszán, a diktatúra történelemhamisítása elleni küzdelem céljával megalapított Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) ősszel az ’56-os szerepvállalásukért elítéltek és kivégzettek családtagjaihoz fordult, biztatva őket, hogy éljenek jogukkal és kérjék a jeltelen sírokba temetett hozzátartozóik újratemetését. Az MSZMP és a kormány teret engedett a követeléseknek, azt a döntést hozva, hogy a hozzátartozókra bízza, nyilvános vagy zárt temetést akarnak-e.
Ezt követően jelentette be 1989 januárjában Pozsgay Imre akkori államminiszter egy rádióinterjúban, hogy az MSZMP a kérdés vizsgálatára létrehozott történelmi albizottsága, a korábbi pártállásponttal éles ellentétben arra jutott, hogy
1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés.
Kevesebb, mint egy hónappal Pozsgay bejelentése után, februárban megegyezett a TIB az Igazságügyi Minisztériummal, hogy az 1956-ot követő megtorlások áldozatait június 16-án nyilvánosan újratemethetik. Az MSZMP az eseményt a nemzeti megbékélés napjaként igyekezett beállítani és több gesztust is tett, így például Németh Miklós miniszterelnök Nagy Imre és társai elleni ítéleteket jogsértőnek nevezte, az Igazságügyi Minisztérium pedig nyilvánosságra hozta az ’56 utáni megtorlás részeként kivégzettek névsorát.
Nagy Imre és társainak újratemetése
Mindenki ott volt az újratemetésen, aki részt akart venni az újrateremtésben.
Az újratemetésre 1989. június 16. pénteken az MDF szervezésében került sor. Nagy Imre volt miniszterelnököt és négy társát, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált és Szilágyi Józsefet a Hősök terén, a Műcsarnok lépcsőin ravatalozták fel. Koporsóik mellett egy hatodik, az ismeretlen forradalmár koporsója emlékeztetett a forradalom többi áldozatára.
A gyászszertartás reggel kilenckor a mindenki számára nyitott koszorúzással kezdődött, tömegek helyezték el virágjaikat és koszorúikat az áldozatok ravatalán. Sinkovits Imre színművész olvasta fel a hozzátartozók, a TIB és más ellenzéki szervezetek közös nyilatkozatát. A nyilatkozat hangsúlyozta, hogy korábban három évtizeden keresztül hiába kérték a jeltelen sírokba temetettek hozzátartozói az áldozatok emberhez méltó eltemetését, a hatóságok ellenzéki és külföldi nyomásra végül lehetőséget teremtettek Nagy Imre és társai újratemetésére, és ígéretet tettek a többi áldozat azonosítására is. A nyilatkozat felszólította az embereket, hogy tartózkodjanak minden, a nap szelleméhez méltatlan politikai demonstrációtól és konfliktustól.
Ezután felolvasták a megtorlás során kivégzett 235 áldozat nevét. Tizenegykor megkezdődött a hivatalos koszorúzás. Koszorúzott Nagy Imre szülővárosa, Kaposvár, az Országgyűlés és a kormány küldöttsége, egyházak, nyugati országok diplomáciai képviseletei, hazai és közép-európai ellenzéki szervezetek, majd újra a magánemberek tömegei. Az állampárti Országgyűlés és a kormány küldöttségének tagjai, többek között Németh Miklós, Szűrös Mátyás házelnök, Pozsgay Imre és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes, miután elhelyezték a koszorúikat, személyesen álltak be a Nagy Imre és az ismeretlen forradalmár koporsója mellé őrt állni.
Fél egykor egy perc néma csönddel emlékezett a tömeg a forradalom áldozataira, majd bejátszották Nagy Imre 1956. október 30-án mondott beszédének az alábbi rövid részletét:
Magyar testvéreim! Hazafiak! Hazánk hű polgárai! Őrizzétek meg a forradalom vívmányait, minden erővel biztosítsátok a rendet, állítsátok helyre a nyugalmat. Ne folyjon testvérvér hazánkban!
Ezt követték Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla és Orbán Viktor az akkor már kétszázezres tömeg előtt elmondott gyászbeszédei.
Nem csak Orbán Viktor mondott erőseket
Itt vannak az új demokraták, hogy megszüntessék az orosz befolyást.
Habár Nagy Imre és társai újratemetése kapcsán általában csak a mai miniszterelnök beszéde jut az eszünkbe, nem csak az ő szónoklatának voltak erősebb részei.
Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Munkástanács egykori elnöke például beszédében három akadályról beszélt, ami a magyar nemzet szabadságának útjában áll:
Az első és a legnehezebben kezelhető akadály a szovjet csapatok jelenléte Magyarország területén. Jelenlétüknek ezek a koporsók az eredményei, és a megkeseredett mai életünk is.
A második akadály szerinte a kommunista párt ragaszkodása a hatalmához, a harmadik a társadalom megosztottsága.
Mécs Imre volt forradalmár és elítélt, a TIB egyik alapítója és az SZDSZ politikusa, beszédében azt üzente az országnak, hogy a temetés napja egyben a lelkiismeret-vizsgálat napja is, amikor mindenki magába néz, hogy hogyan tudott 32 évig szabadság nélkül élni. Azt kérte, hogy:
Nézzenek magukba a gyilkosok, az őket segítők, a passzív gyilkosok, a mindent elnézők, a semmit sem tudni akarók, a beletörődők, a fejüket igába hajtók, a kényelmesek, tunya lelkűek, a posvány jelleműek, a hazát pusztítók, az árulók, a semmiemberek. S nézzenek magukba a „tiszta” emberek. Miként tűrhették mindezt évtizedekig. Mennyit mulasztott ez a nép!
Zimányi Tibor, a recski munkatábor túlélője, a Recski Szövetség megszervezője és az MDF későbbi képviselője, miután arról beszélt, hogy most már hivatalos nyilatkozatok is elismerik, hogy Nagy Imre és társai esetében gyilkosság történt, azzal folytatta, hogy:
ahol gyilkosság van, ott gyilkos is van! A három évtizedes félelem után akkor szabadulunk fel, ha ez kimondhatóvá válik.
Orbán Viktor kilógott a sorból
Orbán Viktor beszédet mondott, izzadtak a komcsik, mer’ minden szava izzott!
Átolvasva az 1989. június 17-i, szombati Népszabadságban, Népszavában és Magyar Nemzetben is közölt beszédeket, megsejthető, hogy miért emelkedett ki Orbán a többi megszólaló közül.
Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre forradalmi kormányának sajtófőnöke, ’56-os elítélt, illetve a TIB elnöke, már a temetés előtt kiállt a nemzeti megbékélés mellett. A Népszabadság június 8-án közölte az 1956-ban a pártszékház ostromakor megölt Mező Imre feleségének a megbékélés érdekében nyílt levelét, amire Vásárhelyi hasonlóan a megbékélés mellett állást foglaló nyílt levélben reagált. Beszédét is megbékélés üzenetére építette fel, fő konklúziója ez a megállapítás volt:
A gyász és a visszaemlékezés szívszorító perceiben, a társadalom kész a megbékélésre, mert így kívánja az ország érdeke, és mert ezzel fejezi ki tiszteletét Nagy Imre és mártírtársai iránt.
Rácz Sándor, bár Vásárhelyinél sokkal radikálisabb beszédet mondott, a társadalom megosztottságának megszüntetése érdekében azt üzente a kommunistáknak, hogy álljanak közéjük és küzdjenek együtt a forradalom célja, egy szabad, demokratikus Magyarország megteremtése érdekében.
Mécs Imre beszéde végén az összefogás szükségességéről beszélt. Zimányi Tibor a nemzeti megbékélés érdekében elvetette a bosszú igényét. Király Béla, a nemzetőrség 56-os parancsnoka pedig a halálbüntetés eltörlése érdekében érvelt, hogy többet olyan ne történhessen, mint Nagy Imréékkel, illetve a felejtés fontosságáról beszélt.
Beszédében az MSZMP tetteinek negatív leírása erősen meghatározó. Nagy Imre és társai a fideszes politikus szerint azért érdemelnek tiszteletet, mert, amikor szükség volt rá
képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával.
Orbán a forradalom leverését a többi felszólalóval szemben nem a külső beavatkozáshoz, hanem áttételesen legalábbis az MSZMP-hez köti. Véleménye szerint 1956-ban lehetőség nyílt volna a nyugati fejlődési pályára lépni, ám a forradalom leverése ázsiai zsákutcába kényszerítette az országot.
Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.
A Fidesz politikusa értetlenségét fejezi ki azzal kapcsolatban is, hogy mekkora fordulatot vett egyik napról a másikra az állampárt Nagy Imrével és társaival kapcsolatban.
Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat.
Végül a beszédében Orbán az MSZMP-t veszélyforrásként írta le, amivel szemben a társadalom feladata elérni, hogy akkor se tudjon erőszakot alkalmazni, ha úgy döntene, hogy a békés átmenet megakadályozása érdekében fegyverekhez nyúl. Az állampárt ’56 után hiteltelenül ígér erőszakmentességet, ezért szerinte az MSZMP-ben nem lehet bízni. A békés átmenetet, a szabad választásokat és az orosz csapatok kivonását csak társadalmi nyomáson keresztül lehet elérni – mondta.
Orbán beszédében nem kerül elő a nemzeti megbékélés, vagy a kommunistákat is magába ölelő nemzeti egység gondolata. Sokat beszélt viszont, ha áttételesen is, az állampárt történelmi hibáiról és bűneiről.
Természetesen az is sokat segíthetett Orbánnak, hogy 26 évesen a felszólalók közül messze ő volt a legfiatalabb. Őt leszámítva minden felszólaló aktív résztvevője volt az ’56-os eseményeknek, a második legfiatalabb Mécs Imre is elmúlt már 50 éves a beszéd elmondásakor.
Kimondták Nagy Imre ártatlanságát, Kádár meghalt
Szűrös Mátyás a balkonon, megmondta, hogy eljött Babilon papíron.
A beszédeket követően a hat koporsót és gyászolók virágjait és koszorúit autókra rakták és a gyászmenet a rákoskeresztúri köztemetőhöz vonult. Itt szűkebb körben, újabb beszédek után temették el Nagy Imrét, négy társát és a forradalom többi áldozatát jelképező hatodik koporsót a 301. parcellában.
Kevesebb mint egy hónappal a temetést követően, július 6-án, a legfőbb ügyész törvényességi óvását követően, a Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa Nagy Imre és társai elleni ítéletet hatályon kívül helyezte, őket bűncselekmény hiányában felmentette. Ugyanezen a napon halt meg a Nagy Imre és társai rehabilitációját határozottan ellenző Kádár János.
Kiemelt kép: Kovacsik Tamás / Fortepan
