Közélet

Karácsony eddig azt hitte, hogy ő a DK jelöltje

De örül Kálmán Olga indulásának.

Azt eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje az előválasztáson, csak eddig azt hittem, hogy ez én leszek – mondta Karácsony Gergely, a Párbeszéd politikusa a Facebook-oldalán közzétett videóban azután, hogy kiderült: Kálmán Olga a Demokratikus Koalíció jelöltjeként elindul azon az előválasztáson, amely azt hivatott eldönteni, hogy ki legyen az a főpolgármester-jelölt, aki mögé beállnak az ellenzéki pártok.

Karácsony egyébként azt mondja, nagyon örül Kálmán Olga indulásának, mert minél több a jelölt, a program és a vita, annál nagyobb a legitimitása annak a jelöltnek, aki az előválasztás győzteseként, a budapestiek akaratát képviselve Tarlós István kihívója lehet. De mint mondta, nemcsak Tarlós Istvánt szeretné legyőzni, sőt elsősorban nem is őt, hanem a budapestiek legfontosabb problémáit: a légszennyezettséget, a növekvő ingatlanárakat és a nyomort.

„Már alig várom a vitákat a Momentum és a DK jelöltjeivel, hogy megbeszéljük, milyen Budapestet szeretnénk, hogy közülünk aztán egyvalaki Tarlós István kihívója lehessen” – jelentette ki. (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Ez az igazi előválasztás! Győzni akarok, és – közösen – győzni is fogunk!#MindenkiBudapestért #Budapest #előválasztás2019

Közzétette: Karácsony Gergely – 2019. június 6., csütörtök

Ajánlott videó

Olvasói sztorik