Közélet

A tehetősebbeknek lesz segítség a falusi CSOK

A falusi CSOK feltételeit úgy határozták meg, hogy elsősorban a tehetősebbeknek kedveznek — erről ír a Népszava. Egy építőipari szakember a lapnak azt mondta: a piac már bőven megemelte az elnyerhető támogatás összegével az ingatlanok és az építkezések költségét, különösen a vonzó helyeken. Azokon a területeken pedig ahová kevesebben költöznének, szinte alig veszik majd igénybe a csokot.

Hozzátette: az anyagárak a mai napig emelkednek, sőt, ilyen mértékben még sosem nőttek, mint az elmúlt két évben. A munkabérek szintén az egekben vannak, a munkaerőhiány ugyanis óriási, így aki jó a szakmájában, az annyit kér, amennyit akar. Emiatt a megrendelők már az osztrák árakkal kalkulálhatnak, különösen a nyugati határszélen.

Lukács Zoltán ingatlanszakértő is arról beszélt, hogy a frekventáltabb helyeken, azaz a nagyvárosok, valamint a turisztikai központok körzetében lesz komolyabb érdeklődés a falusi csok iránt, viszont ezeken a településeken már most is magasak az árak. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerit pedig a támogatásnak akkor lenne érelme, ha párhuzamosan ösztönöznék a vidéki munkahelyteremtést is.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik