Közélet

Bojár Gábor: hiányzik az, aki Orbánnak nemet mer mondani

Szerinte a kormányfő nem tűr semmilyen függetlenséget.

A Népszavának Bojár Gábor azt mondja, a Magyar Tudományos Akadémia bűne éppen az, ami a tudomány lényege, a függetlenség. A Graphisoft alapítója hibának tartja, hogy a kormányzat irtózik a  kontrolltól. Gyakorló cégvezetőként neki is kellenek olyan kollégák, akik tudnak, mernek neki ellentmondani. Ilyen emberre a kormányfőnek is szüksége lenne, hiszen sokszor hoz hibás döntést.

Minden vezető tud hibázni és minél nagyobb egy cég, annál nagyobb lehet a hiba következménye és annál nehezebb azt kijavítani. A hibákat független ellenőrzéssel lehet csökkenteni. Orbán éppen ezt nem szereti. Ezért sokszor könnyebben hoz hibás döntéseket, amiket nagyon nehéz utólag kijavítani.

A kormányfő azonban nem tűri a független intézményeket, főleg nem azt, hogy a kutatás-fejlesztésre szánt uniós pénz eljusson hozzájuk. Történelmi példákat idézve emlékeztet rá, a tehetséges kutatók kivándorlása milyen tragikus következményekkel jár.

Egy ország elit nélkül elszegényedik. És az a legnagyobb bűn, hogy ez a hatalom szerintem tudatosan szétveri az oktatást, mert úgy véli, hogy a képzetlen, tájékozatlan tömeget könnyebb irányítani.

Bojár Gábor azt mondja, az Aquincumi Technológiai Intézet próbál tenni ez ellen, de a

magyar rendszer a legigazságtalanabb,

hiszen a legtehetősebbek gyermekei jutnak be az ingyenes állami képzésbe. Az üzletember az EP-választás eredménye kapcsán is emlékeztet rá, hogy a Fidesz támogatottságakor érdemes megnézni az óriási erőfölényét, főleg vidéken, a szegény kistelepüléseken, ahol az emberek kiszolgáltatottabbak a hatalomnak.

Ehhez képest az 52 százalék meglehetősen szerény eredmény a Fidesz részéről.

Attól nem tart, hogy Orbán Viktor idehaza bekeményít, ha a Fideszt kizárják az Európai Néppártból, nincs szüksége diktatúrára, neki ez a a mostani helyzet megfelel, mert azt mutatja,

itt azért valamiféle demokrácia létezik. Persze ha veszélybe kerül a hatalma, akkor lehet, hogy mégis elindulnak azok a fekete autók.

Bojár Gábor nem tudja, meddig működhet a NER, a rendszerváltás sem volt sejthető, a mostani helyzet pedig 20 év kihagyás után visszatérés a Kádár-rendszerhez, azzal a különbséggel, hogy akkor

becsben tartották a kultúrát és főleg az utolsó harmadában már nemcsak a párthűség, de a szakértelem is számított a gazdaságban.

A mostani oligarchák tarolnak a közbeszerzéseken, de külföldön már nem versenyképesek, a gazdaság működése az uniós források mellett annak köszönhető, hogy van néhány profi a kormányzatban.

Orbán Viktor legnagyobb bűne, hogy a legrosszabb ösztönökre épít.

Szerinte az idegenek gyűlölete a törzsi társadalmak fejlődésében még pozitív szerepet töltött be, a modern nemzetállamok kialakulásakor is volt pozitív hozadéka a nacionalizmusnak, de a technológia fejlődésével a világ globalizálódott, ha nem leszünk úrrá ezen az ösztönön, végünk van.

Bojár Gábor: Ha marad ez a rendszer, 2020-ra nem leszünk az EU tagjai
A vállalkozó lát lehetőséget akár a kétharmados ellenzéki győzelemre is, de ehhez szerinte az ellenzéki együttműködés kulcsfontosságú, erre biztatja az általa támogatott Momentumot is. Interjú.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik