Közélet

Gyurcsány: ha Orbán igen, Weber nem

Ez az egyik feltétele, hogy melyik pártcsoportba ülnek a DK képviselői.

A Klubrádióban Gyurcsány Ferenc azt mondta, több szempontot is mérlegelnek, mielőtt eldöntik, hogy a Demokratikus Koalíció EP- képviselői melyik pártcsaládot erősítik. A pártelnök feleségével, a párt listavezetőjével utazott Brüsszelbe, ahol az európai liberálisok és szociáldemokraták vezetőivel is tárgyal.

A két csoport hozzáállása eltérő a DK európai programpontjairól (erősebb Európa, szociális kérdések, klímapolitika), de fontos lesz  az is, melyik eltökéltebb, hogy Orbán Viktort helyre tegyék, azaz támogatnák-e Manfred Webert akkor, ha a Fideszt visszavenné az Európai Néppárt.

Gyurcsány Ferenc szerint ugyanis végre tiszta vizet kell önteni a pohárba, mert

aki szélsőséges nacionalista, populista, az ne maszkírozza magát demokratának.

Magyarországon ez rengeteg választót megtéveszt – tette hozzá.  Természetesen tudja, hogy Orbán Viktornak uniós ellenzékben nagyon romlana az alkuhelyzete a következő uniós költségvetés tárgyalásakor. Ez az országnak rossz, de „félig cinikusan” úgy vélte, a pénzt úgyis ellopták eddig is, legfeljebb kevesebbet lophatnak.

Gyurcsány Ferenc közölte, amikor megkötötték a megállapodást a budapesti kerületekben az ellenzéki jelöltekről, tudták, hogy az EP-választáson változhatnak az erőviszonyok, így nincs hivatkozási alap arra, hogy ezt a kérdést erőszakosan tegyék az asztalra. Közös akarattal módosítható a szerződés, de az a fontos, hogy Budapesten az ellenzék adja a főpolgármestert, nem az, melyik pártnak van több képviselője. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd jelöltje, zuglói polgármester mögött állnak ők is, a Momentummal megegyeztek a kerületekben – közölte.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik