Közélet

Magyarország eddigi legnagyobb klímatüntetését tervezik péntekre

Magyarország eddigi legnagyobb klímatüntetését szervezi május 24-e péntekre a Fridays for Future (FFF) Magyarország.

Budapest mellett nyolc vidéki városban lesznek sztrájkok, demonstrációk – ezzel hazánk is csatlakozik a Fridays For Future mozgalom által szervezett II. Globális klímasztrájkhoz. Pénteken a világon száznál több országban, ezernél is több helyszínen lesznek sztrájkok, tüntetések, melyek a klímaváltozás jelentette veszélyre és az azonnali cselekvés szükségességére hívják fel a figyelmet, követelik az ökológiai- és klímavészhelyzet kihirdetését és az ennek megfelelő cselekvést.

A budapesti tüntetésre – az egyetemistákból álló FFF szervezte menet 11 órakor indul a Deák térről a Kossuth térre – már eddig is több mint hétezer érdeklődő regisztrált.

Az FFF-hoz érkezett visszajelzések alapján több budapesti gimnáziumban is szervezik a diákok, hogy akár csoportosan, akár az FFF által is közzétett szülői kikérőkkel egyénileg részt vesznek a klímasztrájkon, sőt, általános iskolások is egyre többen jelzik csatlakozásukat. Csak a budapesti Waldorf iskolák diákjainak összefogásához már több mint 150-en csatlakoztak. (A szülői kikérő az FFF Facebook-oldalán elérhető).

Bár a mozgalom a tavaly péntekenként iskola helyett a svéd parlamentnél ülősztrájkba kezdő, akkor 15 éves Greta Thunberg akciójából nőtt ki, és világszerte a jövőjüket féltő fiatalok csatlakoznak hozzá a legtöbben, az FFF e közleményében is arra biztat minden generációt, minden tanulót, nyugdíjast és munkavállalót, hogy csatlakozzon a sztrájkhoz, és jöjjön el a pénteki tüntetésre: a klímaváltozás mindannyiunk jövőjét fenyegeti, és a tudományos vizsgálatokban igazolt és előrejelzett katasztrófális következményeket csak akkor enyhíthetjük, ha felhívjuk a társadalom figyelmét a válsághelyzetre, és azonnali cselekvésre kényszerítjük a döntéshozókat. A tüntetéshez csatlakozott illetve támogatásáról biztosította azt több tucat civilszervezet, de várjuk, nyitottak vagyunk munkahelyek, iskolák csatlakozására is, azt kérjük, sőt, azt várjuk el minden felelősen gondolkodó magyar állampolgártól, hogy segítsen megmenteni a jövőnket!

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik