Közélet

Kalocsai laktanyában szállásolhatják el a Paks II beruházás dolgozóit

Híd is épül emiatt.

Kalocsán, a Foktői úti laktanyában alakítanának ki „kisvárost” a Paks II beruházás dolgozóinak – idézi a hvg.hu a kalocsai képviselőtestület pénteki ülésén elhangzottakat. Az ülésen a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette a terveket: Csuka László szerint csúcsidőben hozzávetőleg 1500 mérnök és 6500 munkás érkezik majd.

Míg a mérnököket lakásokban helyezik el, a munkásoknak munkásszállásokat létesítenek. Utóbbiakra fejenként 6-8 négyzetmétert számol az orosz fél, a kalocsai laktanya felújításra szánt épületeiben pedig összesen 38 400 négyzetméternyi körlet található. Orosz részről azt az igényt fogalmazták meg, hogy egy-egy munkástelep legalább 1500 dolgozó elhelyezésére legyen alkalmas, erre a célra pedig jók a laktanya adottságai.

Kalocsa polgármestere, Bálint József annyit üzent a portálnak, hogy a volt laktanyába tervezett beruházáshoz megadta a testület a hozzájárulást. Azt nem sikerült megtudni, hogy az állami PIP Nonprofit Kft. mennyi pénzt különített el az „atomváros” terveire, illetve ki állja a költségeket, mert a honlapjukon megadott telefonon csak üzenetrögzítő jelentkezett, de az is betelt.

A kalohirek.hu-n közölt tervek szerint a komplexum zárt lesz, oda csak ellenőrzés után lehet belépni, és alkoholtilalom bevezetésén is gondolkodnak. Hidat is kell építeni, erre már megvannak az engedélyek, és várhatóan el is készül 2022-re. A laktanyában egyébként nemcsak oroszokat szállásolnának el – francia, cseh, szlovák szakemberek is dolgoznak majd a beruházáson. Kalocsának mindenesetre jól jönne a beruházás, és a helyi kórház helyzete is biztosabbá válhatna. (Fotó: MTI / H. Szabó Sándor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik