Elmarasztalta az ATV-t a Kúria, mert május 1. és 13. között egyszer sem hívták be a Munkáspártot az Egyenes Beszéd, illetve A nap híre című műsorokba – írja az Azonnali. A Thürmer Gyula vezette párt előbb a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult, szerintük ugyanis sérült ezzel az esélyegyenlőség az EP-választási kampányban.
A választási bizottság igazat adott Thürmeréknek, de arra is kitért, hogy mivel a Híradóban többször szerepelt a Munkáspárt, nincs szó arról, hogy tudatosan és valamennyi műsorra kiterjedően mellőznék őket.
Az ATV felülvizsgálati kérelemmel élt a határozat ellen, de ezt a Kúria alaptalannak találta, szerintük ugyanis nem elég, ha a teljes kampányidőszak átlagában kiegyensúlyozott a jelölő szervezetek bemutatása, hanem ennek rövidebb időszakokon belül is meg kell valósulnia.
A Munkáspárt azóta újabb panaszt tett az ATV ellen, azt sérelmezve, hogy május 13. és 18. között a Híradóban, illetve május 14. és 17. között az Egyenes Beszédben és A nap hírében sem biztosítottak megjelenési lehetőséget a pártnak. (Fotó: MTI / Kovács Tamás)