Közélet

Egyik EU-s tagállamba sem olyan könnyű betelepülni, mint hazánkba

Egyetlen EU-s tagállamba sem olyan könnyű betelepülni, mint Magyarországra, írja a Népszava. Az Eurostat adatai szerint ugyanis hazánkban nőtt legnagyobb mértékben az Unión kívülről érkezőknek adott tartózkodási engedélyek száma: 113 százalékkal 2015-ről 2017-re.

A lap megkereste a KSH-t, hogy az általuk közölt „Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok földrészek, országok és nemek szerint” című tábla tartalmazza-e a letelepedési kötvénnyel érkezőket, illetve azokat, akik Kiss Szilárd korábbi diplomata moszkvai  „vízumboltjában” vettek magyar schengeni vízumot.

Vízumgyár? Ki se hallgatták Kiss Szilárdot
A kenőpénz meg korábban volt. Hárman is kérdezték Polt Pétert arról, miért szüntették meg a volt agrárattasé elleni eljárást. 

A hivatal első válaszában közölte, hogy az adatok minden olyan külföldi állampolgár adatát tartalmazzák, akik „legálisan, tartózkodásra jogosító engedély birtokában 12 hónapig vagy azt meghaladóan tartózkodnak az országban”. Csakhogy a Belügyminisztérium adataiból az valószínűsíthető, hogy a statisztikában nem szerepelnek a letelepedési kötvényesek.

A Belügyminisztériumtól nem volt egyszerű megtudni a teljes számot, mivel válaszukban azt írták

Huzamos tartózkodásra jogosító engedély kiadására számos hatóság jogosult, ezek a hatóságok a kiadott engedélyekről vezetnek statisztikát, azaz minden hatóságnál van hiteles adat az adott hatóság által kiadott engedélyekről (…) ezek a statisztikai adatok azonban nem kerülnek összesítésre.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal adataiból pedig kiderül, hogy tavaly decemberben 263 ezer külföldi tartózkodott hazánkban huzamosan, jogszerűen. Csak tavaly 111 ezren kértek tartózkodási engedélyt, míg egy évvel korábban ez a szám csak 59 ezer volt.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik