Elég vonzó ajánlattal rukkolt elő az Aldi Angliában és Walesben: harminc olyan önként jelentkezőt keres, aki hajlandó hat héten keresztül kóstolgatni az áruházlánc által ingyenesen rendelkezésére bocsátott borokat, és megosztani róluk a benyomásait. A kiválasztott „szakértőknek” semmi mást nem kell tenniük, mint iszogatni, majd a Twitteren #AldiWineClub hashtaggel megírni bármit, ami eszükbe jut a borokról.
Az Aldi ráadásul három havonta megismétli a felhívást a szigetországban, vagyis annak sem kell csüggednie, aki lemarad a lehetőségről. Az első jelentkezési határidő június 3., a jelentkezéshez csupán egy emailt kell küldeni az aspiráns nevével, nyilatkozatával, hogy elmúlt 18 éves, és egy 150 szavas indoklással, hogy miért ő a megfelelő személy a feladatra.
Honoráriumot ugyan nem fizet a cég kóstolgatásért, de tekintettel arra, hogy egy palack bor ára a brit Aldikban átszámítva 1300 és 6000 forint között van, szert tehet némi megtakarításra, aki amúgy is le szokott horgonyozni az üzlet borospultja előtt.
Még egyszer: Magyarországról sajnos nem lehet jelentkezni, talán majd máskor.