Közélet

Orbán: „Nem vagyok annyira optimista, mint a mérések”

Zalaegerszeg felkerült az európai autóipar térképére, a városról úgy beszélnek, mint a következő évtized egyik legfontosabb autóipari fejlesztési, kutatási helyszínéről - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Zalaegerszegi Televíziónak adott interjújában.

A miniszterelnök a ZalaZONE járműipari tesztpálya első ütemének avatása kapcsán arról beszélt, hogy nemcsak mi látjuk magunk előtt ezt a jövőt, de a nagy nemzetközi cégek vezetői, a befektetők, a kutatók, az innovációval foglalkozó szakemberek is, akik már most dolgoznak a tesztpályán, és a jövőben is jelen lesznek itt.

Nemzetközi mércével is komoly ipari központ épült fel

– fogalmazott.

A nyugat-európai országok szerencsések, mert gazdagok és nagy iparvállalataik vannak, a gazdasági fejlődés pedig általában a nagy ipari cégek döntései szerint halad előre. Mi a rossz oldalán voltunk a vasfüggönynek, ezért mi mindig szegényebbek voltunk, a cégeink is sokkal kisebbek, ezért, ha csak a cégeink fejlesztésére várunk, sokkal lassabb lenne a fejlődés, akkor ez a tesztpálya sem épült volna meg – emelte ki a kormányfő.

Ilyenkor jön az állam, amelyik azt mondja (…), hogy nyúljunk bele a gazdaságba a fejlesztés oldaláról, és hozzunk létre valamit, amiről tudjuk, hogy szükség lesz rá, aminek van üzleti jövője, de kormánydöntés nélkül nem jönne létre. Ezért szánt a kormány 45 milliárd forintot erre a beruházásra

– mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az építkezés és a kutatási tevékenység egyszerre zajlik, és az első ütem gyakorlatilag önálló beruházásnak tekinthető. Hozzáfűzte, hogy a még formálódó elképzelések szerint egy harmadik fázisa is megvalósul majd ennek a nagyberuházásnak.

A kormányfő a hétvégén esedékes európai parlamenti választásokkal kapcsolatban azt mondta: azért kampányol, hogy meggyőzze az embereket arról, ne tekintsenek erre a választásra úgy, mint egy távoli, messze Európában történő dologra, mert ez az ő választásuk, ez Magyarországról szól, a magyar emberek üzenetét kell most elküldeni Brüsszelbe. Nem vagyok annyira optimista, mint a mérések, mert szép időben az embereket nehezebb bevonni a politikába, de szeretné meggyőzni őket arról, hogy ez egy nagyon fontos választás lesz – fogalmazott.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik