Közélet

Tavaly többen jöttek haza, mint ahányan kivándoroltak

A Portfolio érdekes adatra lett figyelmes a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott Statisztikai Tükör című kiadványában: hosszú évek óta először fordult elő 2018-ban, hogy több Magyarországon született ember tért haza, mint ahányan elvándoroltak,

vagyis pozitív volt a nettó migrációs egyenleg.

A kiadvány szerint tavaly 20 ezer itthon született magyar tért haza az országba, miközben 18 150-en távoztak külföldre. A lap hozzáteszi: a javulás elsősorban utóbbi számnak, vagyis a kivándorlási hajlandóság csökkenésének köszönhető. 2017-ban még majdnem 27 ezer volt ez a szám, 2014-15-ben pedig a 30 ezret is meghaladta. Ezzel szemben a hazatérők száma tavaly egy kicsit még csökkent is az előző 20 906-ról, ami az elmúlt kilenc év csúcsát jelentette.

Ha a hazánkban születettek nemzetközi vándorlásához hozzávesszük a már külföldön születettek Magyarország felé vándorlását is, akkor tavaly kereken tízezerrel többen jöttek az országba, mint ahányan elmentek, hiszen a 20 ezernyi hazatérő mellett volt 8150 olyan ember is, aki külföldön született. 2014-ben például kétszer ennyi hazatérő volt. A Portfolio szerint ennek az egyik oka az lehet, hogy a kezdeti évek után lassult a határon túli magyarok honosítása: márpedig, ha ők Magyarországra költöznek, akkor elvileg megjelennek ebben a statisztikában, mint külföldön születettek.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik