Jakab Péter, a Jobbik országos szóvivője, országgyűlési képviselője megpróbált bejutni a TV2 híradójába, azt kifogásolva, hogy egy éve nem hívták a Tényekbe, pedig kampány van. Az akció nem sikerült, biztonsági emberek állták Jakab útját. Később a rendőrök is megérkeztek, akik igazoltatták a politikust, majd elengedték.
Elértük Jakabot, aki elmondta, hogy egy szerencsétlen eset is történt:
Egy fiatalember azt hitte, terroristák jönnek, és epilepsziásroham-szerű tüneteket mutatva összeesett
– mesélte Jakab. A fiatalemberhez mentőt hívtak. Valamint be is mondták a Tényekben, hogy rosszul lett valaki Jakab akciója miatt, tehát valamilyen formán mégis a képernyőig jutott az ellenzéki politikus, bár ezt nem így szerette volna elérni.
A TV2-t az utóbbi időben is többször elmarasztalták, amiért kiegyensúlyozatlanul tájékoztatott a Tények. Többször közleményt kellett beolvasniuk, amiért a csatorna híradója lényegében a Fidesznek kampányolt.
A Tények végén Gönczi Gábor azt mondta be, hogy az adás alatt erőszakkal próbáltak a jobbikosok betörni a TV2 épületébe, és amikor berontottak, az egyik dolgozó „a fenyegetés miatt elájult, és mentőt kellett hozzá hívni”.
Kiemelt kép: Facebook/Jakab Péter