Közélet

Jövőre sem kap érdemi segítséget az egészségügy

Alig hat százalékkal szán többet az egészségügy működtetésére jövőre a kormányzat — tudta meg a Népszava. A lap szerint a rendszer működtetésére egyelőre mindössze 150 milliárd forintos többletet terveztek az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) jövő évi költségvetésébe és további 60 milliárdot adnának az előterjesztés készítői a fejlesztésekre, azaz az Egészséges Budapest Program folytatására.

Ez azt jelenti, hogy egy év múlva sem javulhat érezhetően az ellátás.

Nincsen többletforrás többletforrás Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének népegészségügyi programjára sem: az érintett soron pont akkora összeg szerepel, mint amennyit e célra ebben az évben elkölthettek.

A Népszava emlékeztet: idén a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő mintegy 2443,3 milliárdból gazdálkodhatott, vagyis a jövő évi mintegy 150 milliárdos többletből túl sok mindenre nem futja, egyebek mellett a kórházak és szakrendelők finanszírozásának emelésére sem.

Simán áteresztik a sugárzást a Péterfy kórház ólomköpenyei
Ráadásul az intézmény Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzata is lejárt, tehát illegálisan működik minden egyes nap.

Kiemelt kép: Bruzák Noémi/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik