Közélet

A Fidesz az egészségügy helyzetében is meglátja a migránsokat

A kormánypárt szerint éppen ők tettek rendet Gyurcsány kormányzása után.

A DK hétfőn felszólította a kormányt, hogy hirdessen egészségügyi válsághelyzetet, amire válaszul a Fidesz-KDNP álhírterjesztéssel vádolta meg az ellenzéki pártot.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy összeomlott a budapesti sürgősségi ellátás, négy kórházból háromban nem tudták fogadni a súlyos sérülteket. Szerinte az egészségügy minőségét mérő rangsorban Magyarország 2008-ban még Spanyolországot, Olaszországot és Írországot előzte, mára viszont már Albánia és Macedónia is hazánk előtt van.

A politikus az MTI tudósítása szerint felidézte kampányjavaslatukat: létre kell hozni az európai egészségügyi minimumot, hogy az EU állampolgárai egyforma ellátásban részesüljenek. Szerinte felmerül a gyanú, hogy az Orbán-kormány tudatosan teszi tönkre a magyar egészségügyet, egyre több ugyanis az olyan magánkórház és magánbiztosító, ami mögött fideszes oligarchák tőkéje áll.

A Fidesz-KDNP később közleményben úgy reagált, hogy „Gyurcsányék álhíreket terjesztenek, miközben ha rajtuk múlott volna, akkor már tényleg rég válsághelyzet lenne az egészségügyben”. A kormánypárt szerint ők pótolják 2010 óta a „Gyurcsányék által elvett pénzeket”, stabilizálták a kórházak működését, építik, felújítják és fejlesztik a kórházakat.

„Ha a DK-n és a többi bevándorláspártin múlik, akkor az egészségügy is tényleg válságba kerülne, mert az európai baloldal legalizálni akarja a bevándorlást, amelynek az is a része, hogy egészségügyi ellátást akarnak biztosítani migránsok millióinak” – írja a Fidesz, bár a közleményben nem támasztja alá, hogy mire alapozza ezt a kijelentést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik