Tiborczék a szomszédba költöztek, változott a parkolási rend a japán nagykövetségnél

Korábban a témában:

A Népszava cikke szerint furcsa üzenet jelent meg a budapesti japán nagykövetség oldalán február 7-én: arról tájékoztatták a hozzájuk érkezőket, hogy kevés náluk a parkolóhely, ezért jobb, ha látogatóik taxival vagy tömegközlekedéssel érkeznek.

A lap úgy tudja, hogy év elejéig a nagykövetség használhatta a képviselet melletti kis zsákutca végében lévő parkolót. Olyannyira, hogy korábban csak a követségi dolgozóknak volt oda behajtási engedélyük.

A helyzet azután változott meg, 2017-ben ugyanis Tiborcz Istvánék a követség mellé költöztek.

A Népszava szerint a miniszterelnök vejéhez érkező vendégek éppen azt a parkolóhelyet kezdték használni, ahol korábban a nagykövetségre érkezők, ott dolgozók tették le autóikat. Nem sokkal később pedig várakozni tilos táblák jelentek meg az utcánál, és Tiborczék oldalán 4 óránál tovább nem lehet várakozni, ami Tiborczék vendégeinek még beleférhet, de a követségi dolgozóknak már máshogy kell megoldaniuk a parkolást.

Amikor a lap a helyszínen járt, egy nagy fekete luxusautó gurult Tiborczék kapuja elé, amelyből Száraz István szállt ki, a kormánypropaganda-portállá alakított Origo egyik volt tulajdonosa.

A Budapesti Közút Zrt. a lap megkeresésére közölte:

A korábbi forgalmi rend csak a zsákutcában lévő Japán Nagykövetség járművei számára engedélyezte a behajtást, ami egy közterületi utca esetén jogi szempontból nem volt alátámasztható megoldás, így a felülvizsgálat során a célforgalom számára engedélyeztük a behajtást.

A cég szerint egyébként nem számít egyedinek a forgalmi rend ilyen és ehhez hasonló változtatása.

Tiborcz István 35 milliárd forintos vagyonnal betört a leggazdagabb magyarok közé
A miniszterelnök veje a legfiatalabb multimilliárdos, és befolyásosabb a köztársasági elnöknél a 100 leggazdagabb magyarról szóló kiadvány szerint.

Kiemelt kép: Orbán Viktor/Facebook

Ajánlott videó mutasd mind

Majka: Itt egy egész iparág szopik

Majka és Curtis készül a szezon első nagy fellépésére, augusztus közepén. Az még mindig fáj nekik, hogy rendszeresen a Halott Pénz előtt lépnek fel, és azt sem értik, ha 20 ezer ember lehet egy futballmeccsen, akkor miért nem szabad még bő egy hónapig koncerteket tartani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.