Belföld

Tiborcz a fényben, Simicska az árnyékban

Az ok ugyanaz. A korrupciókutató szerint mindig gyanús, ha valaki a közpénzek közelében gazdagszik látványosan.

Mint korábban megírtuk, a miniszterelnök veje bekerült a 100 leggazdagabb magyar közé. Tiborcz István rögtön a 32. helyre ugrott 2018-as, 35 milliárdos eredményével. Szakonyi Péter, a listát összeállító kiadvány szerkesztője azt mondta, ekkora vagyont nem lehet eltitkolni. Az ATV-ben hozzátette, ők a nyilvános adatokból dolgoznak, az eltitkolt vagyonok előttük is rejtve maradnak. Tiborcz István látta, jóváhagyta a róla megjelenteket.

A Klubrádióban Ligeti Miklós korrupciókutató ugyanakkor azt mondta, csak találgatni lehet, hogy a miniszterelnök vejének a 35 milliárdos becsült vagyona, miből jött össze. A Transparency International jogi igazgatója szerint gazdagnak lenni nem bűn, a probléma akkor kezdődik, ha valaki akkor vagyonosodik, amikor közpénzek közelébe kerül, mint Mészáros Lőrinc, Tiborcz István.

Ligeti Miklós szerint a kormányfő vejénél ehhez valószínűleg nagyon sok embernek kellett behunynia a szemét, segédkeznie.

Felidézte Simicska Lajos sikereit, visszavonulását és azt, hogy amikor piaci áron akart dolgozni, nem hagyták, mert abból a pénzből már nem volt mit lenyúlni. Alkut kötött, valamennyi neki is maradt. Levonult a pályáról pedig külföldön is indulhatott volna egy-egy munkáért, de az ilyen lefölöző cégek a piacon valódi versenyben nem állják meg a helyüket.

A TI jogi igazgatója szerint az emberek már beárazták, hogy ilyen itt a világ, a korrupció egyelőre nem erodálja a rendszert, mert büntetések és következmények nélkül lehet csalni. Ráadásul az Orbán-kormány az ideológiai mázat is megtalálta, nevezetesen azt, hogy új burzsoáziát épít, miközben csupán a közpénzek lenyúlása történik.

Róna Péter: Orbán gyorsabban megbukik, mint sokan gondolják
A közgazdász szerint a sok rossz döntésnek lesznek következményei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik