Közélet

Nevetgélős riportot csinált a Hír TV a gyilkossal, aki tüzifával vert agyon egy 16 éves lányt

A 444.hu vette észre, hogy ízléstelen anyagot készített a Hír TV Riasztás című műsora. Az anyag középpontjában a jelenleg börtönbüntetését tölt Csipkés Zoltán van, akit sokan a Mónika show-ból ismernek.

Az elhíresült jelenettel indul a műsor. A végül adásba sem került jelenetekből kiderül, hogy korábbi élettársa, Ágnes arról beszél, hogy Csipkés Zoltán többször megverte, súlyosan megfenyegette és akkor sem kímélte, amikor gyermeket várt. A jelenet tehát nem vicces, főleg annak tudatában nem, hogy Csipkés Zoltán később, egy másik élettársát brutális kegyetlenséggel meggyilkolta. Mindennek ellenére a Mónika show jelenetének bejátszásakor vidám zene szól és egy férfi jókat nevet Ágnes panaszain és Csipkés Zoltán szidalmain.

A filmben megszólal a debreceni bíróság szóvivője, aki elmondja: Csipkést különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért ítélték életfogytiglanra, ahonnan leghamarabb 30 év után szabadulhat. A tett elkövetésekor a férfinak már gyereke volt a 16 éves lánytól, akire viszont folyamatosan féltékeny volt, és állandó fenyegetései között az is szerepelt, hogy ha a lány elhagyja, akkor a szüleit „levágja, megöli”. Egy alkalommal azt feltételezte, hogy a lány kábítószerezett, amin úgy feldühödött, hogy először ököllel, majd tűzifával ütötte, a halottkém vizsgálata szerint 65-70 alkalommal. A végén megtaposta a földre került lányt.

A riporter az anyagot úgy konferálja fel – talán célzásképpen -, hogy fahasábokat pakol.

A Hír TV riportere be is ment a börtönbe Csipkéshez, aki saját bevallása szerint rossz mentális állapotban van. Az elítélt férfi a beszélgetésben a nőket szidja, például arról értekezik, hogy:

Némelyik nő milyen? Kevés neki még egy csődör ló… S ott a Cicciolina milyen? Hát nem? Még a lóval is meg a kígyóval..

A Hír TV riportere pedig támogatólag nevetett a megjegyzésen.

A teljes adást itt nézhetik meg:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik