Közélet

Sok beteg nem szedi rendesen a felírt gyógyszereket

A feledékenység, a tájékozatlanság és az interneten fellelt hamis információk is közrejátszanak ebben.

Nagyon kevés beteg szedi helyesen a számára felírt gyógyszereket, derült ki egy szakmai konferencián, amiről a Magyar Nemzet számolt be. A rendezvényen Kovács Gábor, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa azzal példálózott, hogy a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedőknek a gyógyszeres terápia megkezdésétől számítva fél éven belül csak 60 százaléka, egy éven belül pedig már csak 40 százaléka váltja ki a készítményeket.

Kovács úgy fogalmazott: a terápiahűség a kezelés kimenetelének legfőbb tényezője. Idős betegeknél gyakran a feledékenység az oka annak, hogy nem váltják ki a gyógyszert, de legalább ilyen gyakori a tájékozatlanság, és az interneten talált fals információk.

A főigazgató szerint fontos, hogy az orvosok és a gyógyszerészek szorosan együttműködjenek, hogy egységes információkat adjanak a betegeknek. Szeretnék a patikákban dolgozók kommunikációs készségeit is fejleszteni, hogy hatékonyabban motiválják a pácienseket a helyes gyógyszerszedésre. A konferencián elhangzott, hogy már okostelefonon elérhető alkalmazások is segítik a tabletták beszedését. (Illusztráció: MTI / Rosta Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik