Közélet

Néppárti kilépés: Orbánt kötik a szabályok

Nem lesz egyszerű dolga akkor sem, ha maga akar kilépni.

A Népszavának Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője azt mondta, Orbán Viktor bejelentése, hogy a Fidesz nem támogatja Manfred Webert, majd a CDU-elnök arra adott válasza egyértelművé tette, erről a pontról már nincs visszaút.

Csak az kérdés, mikor, hogyan történik meg a szakítás. A szakértő szerint a kormányfő lépése akkor tűnhet racionálisnak, ha ő már tudja, hogy megszületett a döntés a Fidesz kizárásáról, vagy úgy értesült, hogy mégsem Weber lesz a befutó. Utóbbi esetben szerinte elszámította magát a magyar kormányfő.

Ha csak a téteket akarta emelni, akkor megismételte a hibát, amit a Juncker elleni kampánnyal, mert nyugati partnerei ugyanazt a hatalmi logikát követik, mint ő, kevésbé tolerálják politikai,  hatalmi kérdésekben az árulást, mint a demokrácia, a jogállamiság leépítését.

A Népszava szerint Orbán nyilván nem várja meg a kizárást, inkább ő „fordít hátat”, de nem lesz könnyű dolga. 

A Fidesz ugyanis alapszabályába foglalta, hogy a párt az EPP tagja. Ezt módosítani kell, erre viszont csak a kongresszus jogosult. Az alapszabály szerint minimum 30 nap kell annak összehívásához, így Orbán Viktornak sietnie kell, ha hivatalos felhatalmazással akarja bejelenteni a távozást.

Bizonytalan Weber jövője

Amire Hegedűs Dániel utalt, arról ír a Magyar Hírlap, amely szerint Michel Barnier Brexit-főtárgyaló lehet a titkos favorit az Európai Bizottság elnöki posztjára. A magyar kormányfő és a Fidesz öt éve őt támogatta Junckerrel szemben. Az Európai Szerencsejáték Szövetség (EGBA) honlapja szerint a legnagyobb esélye továbbra is Webernek van a bizottsági elnökségre, de a második helyen, egyre növekvő eséllyel Barnier áll.

A lap szerint ő lehet a titkos favorit, mert Weberrel ellentétben többször is betöltött magas végrehajtó tisztséget, elismertsége széles körű, a Der Spiegel múlthavi elemzése szerint az ő politikai ambíciója „Brüsszel legrosszabbul őrzött titka”, és őt a csúcsjelölti rendszerrel szemben kritikus francia elnök, Emmanuel Macron is támogatná.

A Fidesz és a Néppárt: ennek a románcnak vége
A miniszterelnök már a hatalmon lévő szélsőjobbosokkal keresi a kapcsolatot. És meg is találja.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik