Közélet

Orbán bajor szövetségesei is kiakadtak, hogy találkozott Salvinivel

Rossz jelzésnek minősítette és határozottan bírálta csütörtökön Markus Söder bajor kormányfő, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Matteo Salvinit, a Liga olasz kormánypárt vezetőjét fogadja Budapesten.

Számunkra egyértelmű, hogy nincs és nem is lehet együttműködés Európában a jobboldali populistákkal

– jelentette ki Söder szófiai látogatásán, hozzátéve, hogy Salvinivel, a francia Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pennel és az Alternatíva Németországnak párttal (AfD) egyszerűen kizárt a szövetkezés.

A CSU elnöke hozzátette: abban reménykedtek, hogy Magyarország pozitív módon fogja kihasználni azt a lélegzetvételnyi szünetet, amelyet az Európai Néppárttól (EPP) kapott. De a csütörtöki Salvini-Orbán-találkozó szerencsétlen lépésnek, rossz jelzésnek tekinthető.

Több ez egy sima állami látogatásnál,

tekintettel arra, hogy a Salvini és társai nevével fémjelzett szövetség nyíltan hirdetett célja Európa destabilizálása – hangsúlyozta Söder, kiemelve, hogy a találkozó egy rossz irányú fejlemény előjele, amelyet minden bizonnyal figyelembe vesznek majd a Fidesz EPP-tagságának felülvizsgálatakor.

Az Európai Néppárt márciusban döntött úgy, hogy felfüggesztik Orbán Viktor pártjának tagságát az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig.

Orbánnak megvannak a maga érdemei, a magyaroknak megvannak a maguk érdemei. De Orbán változik, és ez a változás csorbítja az érdemeit

– mondta a CSU elnöke. A dpa német hírügynökség kommentárja szerint Markus Söder Magyarországot és Orbán Viktort illető bírálatával eltér elődje, Horst Seehofer volt CSU-elnök és Alexander Dobrindt, a szövetségi parlamenti CSU-csoport vezetőjének politikájától, akik eddig feltűnően szoros kapcsolatot ápoltak a magyar kormányfővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik