Közélet

Megjelent az MSZP-majálison a férfi, aki állítólag fellógatta Ujhelyi Istvánt

Még szeptemberben írtuk meg, hogy a Vadhajtások nevű portál szerkesztősége nagyon felhúzta magát azon, hogy az egyik kormányellenes tüntetésen szerepelt egy kikötözött Orbán-bábu. Ezért ők ellopták a bábut, kicserélték a miniszterelnök fejét Ujhelyi István szocialista EP-képviselőre, és fejjel lefelé fellógatták a II. János Pál pápa téren.

Valakik fellógattak a Köztársaság téren egy Ujhelyi Istvánt
Ellopták az Orbán-bábut és fellógatták Ujhelyi arcával. Nem úgy látszik, mintha megértették volna az iróniát abban, hogy baloldaliakat akasztanak a Köztársaság téren. 

A Vadhajtások egyik munkatársa Bede Zsolt, aki nemrég focilabdával megrúgta a DK egyik aláírásgyűjtő sátrát és akit emiatt rabosítottak is, szerdán megjelent az MSZP sátrában a városligeti majálison. A pódiumon éppen Ujhelyi István ült, aki észrevette Bedét és többek között azt mondta neki, hogy ugyan Bede az, akinek a Fidesz mikrofont biztosít ahhoz, hogy uszíthasson, de ennek ellenére az MSZP sátrában nem lesz bántódása.

Ebbe a sátorba bejöhet az a fiatalember, aki felakasztotta a bábumat.

Bede szavait nehezen hallani a videón, mindenesetre Ujhelyi szerint a férfi ott helyben bevallotta, hogy valóban ő készítette a bábut. A pár perces közjáték végén Bede káromkodva távozott.

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik