Juncker: Orbán Viktor álhírekkel befolyásolná az EP-választást

Harcot hirdet az álhírek (fake news) ellen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Korábban a témában:

A kereszténydemokrata luxemburgi politikus a Berliner Morgenpost című német lap hírportálján hétfőn ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy az európai parlamenti (EP-) választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót (EU) vagy a közösség javaslattevő és végrehajtó intézményét, az általa vezetett brüsszeli testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben.

Reagálnunk kell, ha kormányok olyan állításokat tesznek az EU-ról vagy a bizottságról, amelyek nem felelnek meg a valóságnak

– mondta Jean-Claude Juncker.

Hozzátette, hogy ebben a tevékenységben személyesen is részt vesz a következő hetekben. Mint mondta:

Húsvét után, szerdától visszalövünk.

Kifejtette, hogy EU-tagállamok kormányainak részéről is tapasztalható igyekezet az EP-választás befolyásolását célzó manipulációra. Nemcsak Oroszország, hanem EU-s tagországok is megpróbálják fake news révén terelgetni a választói akaratot egy bizonyos irányba.

A Berliner Morgenpost beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktor magyar kormányfőt említette példaként. Mint mondta, Orbán azt állítja, hogy őt terheli a felelősség a brit EU-tagság megszüntetéséért (Brexit), pedig meggyőző bizonyítékok szólnak ennek az ellenkezőjéről.

A magyar kormány azt is állítja, hogy én vagyok a hibás Európa kelet-nyugati megosztottságáért, holott a bizottság mindent megtett ezeknek az árkoknak a betemetéséért

– mondta Jean-Claude Juncker.

Kiemelt kép:  Kisbendek Attila / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73894000, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.