Közélet

Most végre kiderül, mit csinált Trump az oroszokkal

Majdnem két évig tartó nyomozás, közel ötszáz házkutatás, több mint 2800 idézés és nagyjából ötszáz tanú meghallgatása után végre megtudhatjuk, mit is talált valójában Robert Mueller. A Donald Trump elnökválasztási kampányát vizsgáló különleges ügyész jelentését csütörtökön, amerikai idő szerint délelőtt nyilvánosságra hozza az igazságügyi minisztérium – közölte hétfőn egy minisztériumi szóvivő.

A majdnem 400 oldalas dokumentum megjelenését tűkön ülve várja a washingtoni politikai elit és az amerikai sajtó.

Teljes felmentés?

A különleges ügyész március 22-én adta át bizalmas jelentését a legfőbb ügyész szerepét is ellátó amerikai igazságügyi miniszternek. A Trump által kinevezett William Barr két nappal később egy négyoldalas levélben gyorsan tudatta a kongresszussal és a közvéleménnyel, hogy Mueller nem talált bizonyítékot arra, hogy Trump kampánya összejátszott volna Oroszországgal a 2016-os elnökválasztás előtti kampányban.

Trump nem az oroszok ügynöke, legfeljebb az oroszok eszköze
Robert Mueller jelentése után hatalmas a csalódottság a Trump-ellenesek táborában, de az elnök hívei sem örülhetnek felhőtlenül.

A másik nagy kérdésben, hogy Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatást, Mueller nem jutott döntésre – áll Barr levelében. A különleges ügyész a jelentésében bizonyítékok vannak bűnösségére, és arra is, hogy nem követett el bűncselekményt. Ez még a nyomozást közel figyelő jogi szakértőket is meglepte, akik most alig várják, hogy elolvashassák Mueller jelentését, hogy lássák, miért döntött úgy, hogy nem dönt.

A döntést végül Barr hozta meg helyette, aki két nap gondolkodás után kijelentette, Trump nem sértette meg az igazságszolgáltatás akadályozásáról szóló törvényeket. Az elnök ez alapján kezdte el hangoztatni, hogy Mueller „teljesen felmentette” minden vád alól, miközben a különleges ügyész kifejezetten leírta, hogy „nem menti fel” Trumpot.

A kezdetben örömittas elnök pár nappal később már látszólag el kezdett izgulni azon, hogy milyen információk lehetnek Mueller jelentésében. Eleinte még azt hangoztatta, hogy hozzák csak nyugodtan nyilvánosságra a 400 oldalas iratot, de pár nappal később már újra támadásba lendült, és ellenezni kezdte annak közzétételét. Érvelése szerint felesleges nyilvánosságra hozni, ha már egyszer felmentették a vádak alól.

Robert Mueller. Fotó: Win McNamee /Getty Images

[Törölve]

Trump nem véletlenül kezdett el aggódni. A Mueller csapatában dolgozó ügyészek és nyomozók a New York Times és a Washington Post szerint is csalódottak és frusztráltak voltak Barr négyoldalas összefoglalója miatt. Az ugyanis szerintük nem festett pontos képet az összegyűjtött bizonyítékokról, és a jelentés szerintük egyáltalán nem olyan egyértelmű felmentés, mint ahogy azt a miniszter előadta.

Különösen igaz ez az igazságszolgáltatás akadályozására. A nyomozásban részt vette emberek szerint „jelentős” bizonyítékokat gyűjtöttek össze Trump bűnösségének alátámasztására, és azok sokkal komolyabbak voltak, mint ahogy azt Barr rövid összefoglalója sugallta.

Kérdés, hogy ezek a bizonyítékok nyilvánosságra kerülnek-e. A teljes Mueller-jelentést ugyanis csak meghúzva, egyes részeket kitörölve teszi közzé az igazságügyi minisztérium. Barr közlése szerint mindent nyilvánosságra hoz, amit lehet, de a vonatkozó jogszabályok alapján lesznek információk, amiket ki kell törölni.

A miniszter elmondása szerint különböző színű kitakarások lesznek a szövegben, amik jelzik, miért kellett azokat eltitkolni. Ezek között lesznek vádesküdtszéki anyagok, bizalmas hírszerzői információk, a még folyamatban lévő nyomozással kapcsolatos anyagok és olyan információk, amik nem jelentős harmadik felek személyiségi jogait sértik.

Trump bebetonozta a közvéleményt?

Nemcsak a demokraták, a jogászok és az újságírók várnak arra, hogy minél gyorsabban kimazsolázzák a jelentésből a szaftosabb részeket, hanem a Fehér Ház is. Trump ügyvédje, Jay Sekulow a Politicónak elmondta, 5-6 jogásza áll készenlétben, hogy egymás közt felosztva végigrágják magukat a szövegen, hogy minél gyorsabban tudjanak reagálni a sajtóban, megvédve az elnököt a várható támadásoktól.

Trump munkatársai a beszámolók szerint nyugodtan várják a jelentés közzétételét, tudva, hogy a különleges ügyész nem emelt vádat egy amerikai ellen sem az Oroszországgal történt összejátszás miatt. Közben már arra is felkészültek, hogy biztosan lesznek az elnök számára kínos részletek a jelentésben, és több fehér házi tisztségviselő is arról beszélt a médiának, hogy a sajtó fogja csak ezeket felnagyítani.

A 400 oldalon biztos lesz valami, amit a média majd megpróbál úgy eladni, mint ami kínos az elnök számára, és az lesz majd a story

mondta a Politicónak egy névtelenül nyilatkozó fehér házi tisztségviselő. Az AP amerikai hírügynökségnek pedig kettő, a Fehér Házhoz közel álló republikánus mondta el, hogy az elnök meg van győződve arról, hogy a média „manipulálni fogja” a jelentés egyes részeit, hogy ártsanak neki.

Az sem véletlen, hogy a Fehér Ház győzelmi köröket futott a sajtóban Barr levele után. Ezzel igyekeztek beleverni az emberek fejébe, hogy Trumpot felmentette a vizsgálat, és így az újabb információk, bármennyire is kínosak Trump számára, már nem fognak számítani.

A Muellernek dolgozó nyomozók és ügyészek is ettől tartanak, és ezért nem örültek Barr levelének. Attól félnek, bármennyire erős dolgok szerepelnek is a jelentésben, az amerikaiak a miniszter összegzése mellett maradnak, hogy nem történt semmilyen bűncselekmény, és legyenek bármilyen hajmeresztő állítások a jelentésben, az emberek véleménye már nem fog változni.

Kiemelt kép: Jim Watson /AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik