Közélet

Érik a sztrájk, bírósághoz fordulnak a közszolgálati szakszervezetek

Válaszolt a kormány az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ) múlt héten megírt levelére, amelyben harmadjára is azt kérték Orbán Viktortól, hogy jelölje ki a kabinet képviselőjét. Igaz, érdemben nincsen előrelépés, a kormány ugyanis továbbra sem jelölte ki a sztrájkpartnert – tudta meg az atv.hu Földiák Andrástól, az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság ügyvivőjétől. Földiák hozzátette:

várhatóan tíz napon belül keresetet adnak be a bíróságon a kabinet ellen.

Földiák András elmondta, hogy négy levél is érkezett hozzá hétfőn, amelyből hármat is a közigazgatási államtitkár, Latorcai Csaba írt nekik. Ebben azt írja, hogy forduljanak a szociális ügyekben, az oktatásügyben, és kulturális ügyben helyettes államtitkárhoz.

Levelet kaptak még továbbá – tette hozzá Földiák – a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárától, Gondos Judittól is, aki pedig Marczinkó Zoltánt jelölte meg, mint akihez fordulhatnak a kérdéseikkel. Az OKSZ elnöke ugyanakkor nem elégedett, hiszen – ahogyan mondta – „az nem tárgyalóbizottság kijelölése”, hogy olyan helyettes államtitkárhoz forduljanak, akihez az ágazatok eddig is fordulhattak. A kérdésre pedig, hogy ezek után benyújtják-e a keresetet a kormány ellen, az ügyvivő úgy fogalmazott, hogy igen, várhatóan ezt tíz napon belül meglépik, ugyanakkor erre még a sztrájkbizottságnak is rá kell bólintania a szerdai ülésen.

Múlt héten írtuk meg hogy az OKSZ kénytelen volt ismét írni Orbán Viktornak, mivel semmi érdemi nem történik az ügyükben. Hiába szeretnék, a kormány, a miniszterelnök nem hajlandó még arra sem, hogy kijelölje, ki képviselné a kormányt a bértárgyalásokon. Néhány napja egy hosszabb cikkben számoltunk be róla, hogy miközben egy hónap alatt 2500-an mondtak fel országszerte a kormányhivatalokban, egy titkos kormányhatározat szerint újabb, 2477 fős leépítés várható.

Titkos kormányhatározattal építik le a közszolgákat
Nem elég, hogy egyre kevesebben vannak, meg is csapolják az ügyintézők bérét, ha nem tartják a határidőt.

Az Index hétfői cikke szerint a munkaóra és bérfeszültségek csak a jéghegy csúcsát képezik, a kiszolgáltatottság miatt egyre nő a felmondási hullám, és sok helyen olyan kevesen maradtak, hogy az már az érdemi munkavégzést is lehetetlenné teszi, főleg, hogy nem tervezik a kiesők pótlását.

Kiemelt képünkön: Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke  mellette balra Marosi János, az MKKSZ elnökségi tagja, jobbra Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik