Közélet

Gulyás nem akar mártírkodni őrizetbe vételével

Szerinte az eset azt mutatja, hogy milyen széles eszköztára van a hatalomnak az „ellenséges polgártársak” vegzálására.

Gulyás Márton ellenzéki aktivista hétfőn délután, nem sokkal kettő óra előtt a Partizán Facebook-oldalán keresztül közleményt adott ki hétvégi őrizetbe vételéről. Mint írja, pénteken késő délután jutott tudomására, hogy körözés alatt áll.

Beszámolója szerint Gulyás előbb a Pesti Központi Kerületi Bíróságon próbálkozott tisztázni magát, amely a körözést kiadta, de nem járt sikerrel. Miután a rendőrségen őrizetbe vették, azt remélte, hogy másnap egy ügyeletes bíró, vagy más foglalkozik az ügyével, de közölték vele, hogy erre csak hétfőn lesz mód, addig a Gyorskocsi utcai fogdába vittték.

Mint korábban ügyvédje tájékoztatása nyomán írtuk, Gulyás ellen egy 2016-os városligeti tüntetésen történtek miatt indult eljárás, ahol társaival együtt megrongálta az építési területet eltakaró geotextilt. Az aktivista azt írja, azért nem ment el a februári tárgyalásra, mert a bírónőnek az előző tárgyalási napon jelezte, hogy a továbbiakban védőjén keresztül kíván élni a védelem jogával. Azt elismeri, hogy neki is van abban felelőssége, ha ez nem került rögzítésre.

Azt is írja, hogy ha a bíróság arról akart volna meggyőződni, hogy nem akar „meglógni”, telefonon felhívhatták és berendelhették volna, vagy rendőrökkel kiszállhattak volna érte, esetleg a május 10-re kiírt következő tárgyalási nap előtt elrendelhették volna tárgyalási őrizetbe vételét. Ehelyett tudatosan péntek délutánra időzítve adták ki az elfogatóparancsot.

A bejegyzés szerint Gulyás nyilvánvalóan politikainak tartja az ügyet, ami megmutatja, hogy

bőven a törvényesség keretei között maradva milyen széles körben vannak eszközei a hatalomnak ahhoz, hogy piszlicsáré ügyek mentén vegzálja a számára ellenséges polgártársakat.

Ennek ellenére úgy döntött, nem „rodeózza végig” a sajtót ezzel, mert úgy látja: a „mártíromkodós ellenzékiségnek értelme nincs, károkat viszont tud okozni”.

Ezzel együtt mégis azt gondolom, hogy nem szabad az ilyen provokációnak felülni, és nem szabad hagyni, hogy az ellenzéki közbeszédet a „diktatúrázás” uralja. Ez ugyanis egyrészt felment bennünket az alól a felelősség alól, hogy komolyan elgondolkodjunk a saját és közösségi felelősségünkön arra vonatkozóan, hogy mit kellene máshogy és jobban csinálnunk, hogy ez a hatalom ne legyen ennyire riasztóan népszerű, másrészt (és ez a legfontosabb) ezzel kiszorítjuk azokat az ügyeket a picurka ellenzéki nyilvánosságból, amelyekre valójában koncentrálnunk kellene

– közölte Gulyás Márton.

GM közleménye:Kedves Mind, nagyon köszönöm az érdeklődést, 1.5-2 órával ezelőtt szabadon engedtek. Röviden szeretnék…

Közzétette: Partizán – 2019. április 1., hétfő

(Fotó: MTI / Mónus Márton)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik