Belföld

Nem feltétel friss házasnak lenni a 10 milliós kamatmentes hitelhez

Novák Katalin az InfoRádió Aréna című műsorában árult el újabb részleteket a július 1-jén megjelenő 10 milliós, kamatmentes hitelezéssel kapcsolatban, írja a Portfolio.

Az államtitkár a kamatmentes hitellel kapcsolatban elmondta, hogy az igénylő házastársak legalább egyikének 3 éves biztosítotti jogviszonnyal kell rendelkeznie, illetve a nőnek 18 és 40 év közöttinek kell lennie. Fontos, hogy legalább az egyik félnek első házasnak kell lennie.

Novák leszögezte azt is, hogy nem feltétel, hogy friss házasok legyenek, illetve az sem, hogy ne legyen gyermekük.

A hitelt a bankoknál július 1. után lehet majd igényelni, a kormány arra számít, hogy a gyermeket vállalók veszik majd fel, mert akinek nem születik gyermeke, annak visszamenőleg és előretekintve is kamattámogatással együtt kell visszafizetni a hitelt.

Mint mondta, a Magyar Bankszövetséggel és ezen keresztül a magyar bankok szereplőivel is egyeztetnek, már most egy méltányos tárgyalási folyamaton vannak túl. Hozzátette, hogy a bankok felmerülő költségeket megtérítik, az állam pedig kezességvállalóként áll a hitelek mögött.

Sok milliót kaszálhat, aki felveszi a 10 milliós kamatmentes hitelt
Csak be kell tenni állampapírba vagy babakötvénybe, és hátradőlni, igaz, 18-20 évig.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik