Szijjártó Péter annak ellenére elutazik Stuttgartba pénteken, hogy Baden-Württemberg tartomány zöldpárti miniszterelnöke lemondta találkozójukat a magyar kormány propagandakampányára hivatkozva. A külügyminiszter a Kossuth rádióban reggel azt mondta: Winfried Kretschmann helyett a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőivel találkozik. Emellett tárgyal a Mercedes gyár vezetőivel és más, kisebb befektetőkkel.
Arra, hogy az Európai Néppárt több tagja is a Fidesz kizárását kéri, az M1-en azt mondta, hogy a pártcsaládon belül is vita van a migrációról, ami nem újdonság, mert már 2011-ben azon vitáztak, hogy a népesedési problémákat és a munkaerőhiányt bevándorlókkal kell-e orvosolni. Azt mondta, Magyarország már akkor azt az álláspontot képviselte, hogy nem a migráció a helyes válasz.
Szijjártó egyébként ezzel nem feltétlenül mondott igazat, 2013-ban ugyanis Orbán Viktor is elfogadta a Belügyminisztérium Migrációs Stratégiáját, amiben szerepel, hogy
nemzetgazdasági, valamint demográfiai indokokból is szükséges élénkíteni az országba gazdasági céllal, keresőtevékenység folytatásával, valamint tudásalapú migráció érdekében beutazók körét és számát.
(Fotó: MTI / Balogh Zoltán)