Közélet

Öt év letöltendőt kapott Kocsis István

Az egykori MVM-igazgató ügyében a Kúriára vár a végső döntés.

Jogerősen öt év letöltendő börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla Kocsis Istvánt, aki 2005 és 2008 között vezette az MVM Magyar Villamos Műveket – erről a Népszava ír. Kocsist a másodszorra megismételt bírósági eljárásban, másodfokon ítélték el az állami energiacsoport milliárdjait érintő hűtlen kezelés és sikkasztás ügyében. Egykori tanácsadóját, Szász Andrást 3 év börtönre ítélték, legkorábban büntetésük kétharmadának letöltése után szabadulhatnak.

Varga-Sabján László egykori MVM-menedzsert két év börtönre ítélték három évre felfüggesztve, Kocsis feleségét pedig orgazdaságban és pénzmosásban találták érintettnek, de esetében a bíró fenntartotta az elsőfokú bíróság által kiszabott két év felfüggesztett börtönt. Kocsisnak és Szásznak mindemellett 15 napon belül, különböző jogcímeken több millió eurót kell megtéríteniük az MVM számára.

A Népszava szerint valamennyi elítélt esetében felülvizsgálati eljárás várható, a végső döntés a Kúriára vár. Kocsist és Szászt már csak azért se vezethették el a tárgyalásról, mert nem jelentek meg, csak Varga-Sabján volt ott. Az évtizede zajló büntetőeljárás során a volt vezérigazgatót és társait azzal vádolták meg, hogy leginkább offshore cégekkel kötött kamuszerződések révén mintegy 15 milliárd forintot vittek ki az MVM-ből, bár ebből 12 milliárd azóta megtérült.

A négy évvel ezelőtti elsőfokú ítéletben még felmentették Kocsist és Varga-Sabjánt, ahogy tavaly a megismételt elsőfokú eljárásban is, ellenben Szászt és Kocsisnét bűnösnek találták. A volt vezérigazgató azzal védekezett, hogy nem tudott a szerződésekről, felesége pedig azzal, hogy aláírását odahamisították.

A felelősséget alapvetően az eljárás során elhunyt egykori gazdasági vezérigazgató-helyettesre, Molnár Lászlóra hárították – írja a lap. A Pécsi Ítélőtábla szerint azonban, bár az egyes esetekben nincs egyértelmű bizonyíték Kocsis vezető szerepére, az ügyekre összefüggésükben tekintve már egyértelmű, hogy a csalárd szerződések főleg az ő szándékait tükrözték. (Fotó: MTI / Soós Lajos)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik