Közélet

A BBC riportere azt mondta Szijjártó Péternek interjú közben, hogy „párhuzamos univerzumban él”

Behívták egy interjúra a BBC Hard Talk című műsorába Szijjártó Pétert. Stephen Sackur riporter főleg az EP-választási kampányról, és a magyar kormány EU-ellenes plakátkampányáról kérdezte a magyar külügyminisztert.

A miniszter szerint a plakátok azért vannak kint, mert kampányidőszak van. A riporter erre megkérdezte Szijjártót, hogy miért nincs akkor rajtuk pártlogó, amire a fideszes azt mondja, hogy a kormánynak kötelessége tájékoztatni az állampolgárokat azokról a fejleményekről, amelyek hatással vannak az életükre.

Ezzel Szijjártó lényegében elismerte, hogy kormányhirdetésnek álcázva, közpénzből kampányol a Fidesz.

Soros, Soros, Soros

Ezután Soros Györgyre tereli a szót a miniszter, és kifejti azt, amit mi, magyarok már jól ismerünk Soros-terv néven. Azaz azt, hogy a milliárdos migránsokkal akarja elárasztani Európát, és a háttérből ő mozgatja a szálakat. A Fidesz ezért kampányol ellene.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Sackur azzal szembesíti Szijjártót, hogy a magyar kormány nem informálja az állampolgárokat, hanem hazudik a plakátokon. Szijjártó konkrét példát kér, amire a riporter felhozza, hogy a kormány azt terjeszti, hogy az EU gyengíteni akarja a határvédelmet. Szijjártó szerint ez igaz, és az EU hazudik. Ezt azzal indokolja, hogy amikor 2015-be kerítést épített a kormány, akkor mindenki támadta őket, élen az Európai Bizottsággal.

Tudja mi a Frontex? Nem egy határőrző szervezet, hanem egy utazási ügynökség!

– állította a miniszter a közös EU-s határvédelmi szervezetről.

Sackur erre hitetlenkedve annyit mondott: „Maguk egy párhuzamos univerzumban élnek”.  

Szijjártó magyarázkodására, miszerint Soros publikációi mindent elárulnak, azt mondja a riporter, hogy abszurd dolgokat beszél a miniszter, és nem bizonyítékokat hoz a Soros-tervre, csak idéz Soros Györgytől, ami nem bizonyítja, hogy lenne ok-okozati összefüggés a milliárdos írásai és a nemzetközi migráció között.

CEU, ENSZ, Elios

Ezután szó esik még arról, hogy a Sargentini-jelentés nagy része hülyeség és hazugság Szijjártó szerint. Sackur felhozta a CEU elüldözését, ez Szijjártó szerint álhír, hiszen pár sarokra működik a CEU. A riporter azt válaszolta, hogy tudja, járt ott, de a központ már Bécsbe költözött. Szijjártó azonban hajthatatlan marad a tényeket hallgatva és csak „fake news”-t kiabál.

Szijjártó azt mondta, nem történt olyan, hogy az ENSZ vizsgálóit nem engedték be a röszkei és tompai tranzitzónákba. A riporter erősködésére, hogy de bizony történt, azt mondta a miniszter, hogy végül is nem volt ott, történhetett ilyen, de miért ne történhetett volna, hiszen „szuverén ország Magyarország”.

Arról is kérdezték Szijjártót, hogy nem gondolkoztak-e az EU-ból kilépésen, ha ilyen korrupt, Soros György zsebében lévő szervezetnek gondolják. Szijjártó azt válaszolta, hogy ez kizárt, és nem a kohéziós pénzek miatt, mert az nem ajándék, hanem a magyar piac megnyitásáért cserébe jár.

Az Elios-ügyről és az OLAF-vizsgálatokról is kérdezték a minisztert: konkrétan arról, hogy mennyi pénzt kell visszafizetnie Magyarországnak az eltűnt pénzek miatt. Szijjártó annyit mondott, hogy ez nem az ő területe, fogalma sincs róla.

A teljes interjú megnézhető a lenti videón:

Kiemelt kép: BBC/YouTube

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik