Egy az ország, egy a párt, egy a sajtó, egy a vélemény. Egységben az erő, és az erő mi vagyunk.
Ennyi a veleje annak, amiről Orbán beszélt pénteken a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök úr odáig jutott a családvédelmi programról szólván, hogy kishazánkban immár egyszerűen képtelenség megosztottságról beszélni, hiszen egy hatalmas tömeg áll a Fidesz mögött; ahogy fogalmazott:
Mi vagyunk jóval kilencven százalék fölött.
Hát, igen, az tényleg sok. De vajon milyen számítások alapján jött ez ki? Kikről beszélünk?
Pontosan tudjuk, hogy a kétharmad sem kétharmad, a választók, sőt a választani hajlandók felét sem teszik ki a Fidesz szavazói.
Vajon kinek szólnak ezek a hangzatos kijelentések, ezek az egyszerű üzenetek?
Alighanem azoknak, akiknek eddig is, akiknek az ad biztonságot, ha elsöprő többséget tudnak (vélnek) maguk mögött.
A tétet egyre emelni kell, fokozni szükséges a nagyotmondást. Egyértelmű lett nemcsak az, amit már eddig is tudtunk, miszerint: Csak a tömeg meggyőzése és manipulálása számít, akármilyen áron.
Borzongással olvastam Náray-Szabó Gáborral a beszélgetést a Magyar Narancsban. A professzor szerint még az aljas propaganda is rendjén lévő dolog.
Így:
Egy dolog nagyon fontos: a sorosozás nem az értelmiségnek szól. Az értelmiség ne érezze magát idegesítve. Azt már lehet mondani, hogy a népet nem szabad butítani, de ez nem biztos, hogy teljesen igaz lenne.
Szóval semmi gond, hogy egy eleve felhergelt réteget továbbra is cinikusan gyűlöletre kondicionálunk, miközben a Fidesz-értelmiség eltartott kisujjal félrenéz. Mert a cél szentesíti az eszközt. És a cél a hatalom megtartása, az eszköz pedig a szavazatok megszerzése. Nem számít, kik ők, elég annyi, hogy utalványokkal, ígéretekkel, hízelgéssel vagy akár féldisznóval megvehetőek, megvezethetőek.
Kormányunk immár nyíltan kizárólag azokhoz beszél, akik nem kérnek a kérdésekből és meg se hallják az ellenérveket, akik meggyőzhetőek pár szépen becsomagolt szólásmondással, elpuffantott frázissal. És ők most joggal bólogathatnak, hogy hát, igen, a vezérünk megmondta. És amit ő mond, az szentírás, eddig is hittünk benne.
„Bennünket nem érdemes támadni” – hangzik el ugyanebben a pénteki rádióműsorban. És ez a „bennünket nem érdemes támadni” lefordítható arra, hogy Amit mondtam, megmondtam, mint egy kisgyereknek az apuka, kész, punktum, mész vissza a szobádba, a neved ‘hallgass’.
És szinte fel sem tűnik, hogy ez is rejtett hergelés, hogy megint a megszokott háborús beszédmódot működteti szeretett vezetőnk. A közélet háborús terep, ahol nem tárgyalások és nem értelmes eszmecserék, hanem szimpla támadások zajlanak. És ugye szerelemben és háborúban mindent szabad, és most minden a mi kezünkben van, az ellenség magára vessen.
Emlékszünk, amikor A Közös Ország Mozgalom tavaly március huszonötödikére vitafórumot hirdetett, melyre meghívta a számottevő pártok listavezetőit, és melyre a következő válasz érkezett Hidvéghi Balázstól:
Valódi és értelmes vita nem folytatható olyanokkal, akik az ország legelemibb érdekét sem hajlandóak szem előtt tartani, sőt, minden erővel az ellen tevékenykednek. Ilyen feltételek mellett vitatkozni képmutatás, sőt, a szavazók semmibevétele lenne.
Ez volt a „bennünket nem érdemes támadni” mentalitás névjegykártyája.
Bár azért érdekelne, mi zajlik az egyszeri szavazó fejében, amikor olvassa-hallgatja a nagyszerű szólamokat és a saját dicsőséges életéről zengő propagandát. Tényleg csak nekem nincs megtakarításom? Csak én nem tudom igénybe venni a magánegészségügy szolgáltatásait, és csak képzelem, hogy több hónapja várok egy MR vizsgálatra? Azaz: csak én vagyok lúzer, tehát jobb lenne hallgatnom, nehogy még nagyobb bajt hozzak a fejemre?
Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI
