Közélet

Egyre kisebb lakásra elég 20 millió forint

Korábban a témában:

Míg vidéken akár 100 négyzetméter feletti ingatlan is vásárolható 20 millió forintból, addig ez az összeg a fővárosban már jellemzően csak egy garzonlakásra elegendő – derül ki a Duna House elemzéséből. Egy dolog azonban közös a két területben:

országszerte egyre kisebb lakásra elég ez az összeg.

A vizsgálatba bevont megyeszékhelyek közül Miskolcon lehet a legnagyobb használt lakást megvásárolni a rendelkezésre álló összegből, közel 130 négyzetmétert. A skála másik végén Budapest áll, ahol ez a 20 millió forint már csak alig több mint 30 négyzetméterre elegendő, azaz közel 100 négyzetméter a különbség.

Miskolchoz hasonlóan, 100 négyzetméter feletti lakás érhető el a keretösszegből Békéscsabán és Szolnokon, de Kaposváron is hasonlóak a lehetőségek.

Öt megyeszékhelyen 70-80 négyzetméter közötti használt lakást vásárolhatnánk, Szombathelyen 67 négyzetméteres ingatlant, míg további öt településen 50 és 60 négyzetméter közötti alapterületű lakás jön ki a keretből. A legdrágább vidéki városnak Győr bizonyult, de még itt is 70 százalékkal nagyobb alapterületű lakás tulajdonosai lehetünk, mint a fővárosban.

A budapesti kerületek esetében a skála 22 és 51 négyzetméter között változik, legtöbbet a XXIII. kerületben, legkevesebbet pedig az V. kerületben éri a pénzünk.

Általánosságban elmondható, hogy a külsőbb kerületekben, elsősorban a pesti oldalon kapható 20 millió forintért a legnagyobb használt lakás, míg a pesti belvárosban és a központi budai kerületekben a jóval drágább ingatlanoknak köszönhetően csak garzon-lakások érhetők el a keretből.

Kiemelt kép: MTI/MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.