Közélet

Ez történik, ha valaki felveszi az új 10 milliós hitelt, de nem születik gyereke

Nem várjuk azt, hogy nyilatkozzanak a fiatalok arról, hogy hány gyermeket szeretnének – mondta Novák Katalin az InfoRádió Aréna című műsorában.

A házaspár felveszi a tízmillió forintot, és elkezdik törleszteni az ötvenezres részleteket. Ha öt éven belül megszületik az első gyermek, a törlesztést három évre felfüggesztik. A második gyermek után szintén hároméves visszafizetési szünet következik, és a fennálló tartozás 30 százalékát elengedik. A harmadik gyermek után a teljes maradék tartozást már nem kell visszafizetni

– közölte az államtitkár, aki hangsúlyozta,

ha öt éven belül nem születik meg az első gyermek, akkor a kölcsön piaci kamatozású lesz, és vissza kell fizetni a kamattámogatást is.

A négy gyermeket vállaló nők adómentességéről elmondta, az intézkedés 2020 januárjától lesz érvényben. Az államtitkár arról is beszélt, hogy ugyan vannak olyan apák, akik egyedül nevelik gyermekeiket, az adómentességet csak anyákra terjesztik ki, mert „az a tapasztalat, hogy jellemzően ők maradnak egyedül szülőként a gyermekekkel”.

A teljes bölcsődei ellátással kapcsolatban Novák elmondta, a kormány településekre lebontva végignézte a bölcsődei férőhelyek és a gyermekek számát, készítettek egy térképet az egész országra kiterjedően, és megnézték, hogy az adott településen hány három év alatti gyermek él, hány bölcsődei férőhely van.

27,5 millió forint ingyenpénzt akaszthatnak le a nagycsaládosok
Három gyerekkel egy vidéki használt lakás biztosan és akár egy új autó is kijöhet a kedvezményekből.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik