Judith Sargentini szerint nem ő, hanem az Orbán-kormány ellenséges a magyarokkal. A Magyar Hangnak (Arató Lászlónak) azt mondja, ő a Magyarországról szóló jelentésében csak feltárta,
hogy a magyar kormány hogyan kezeli saját polgárai jogait. Minden európai polgárnak egyenlő jogai vannak.
Cáfolja, hogy Soros György ügynöke, azt vallja, hogy az európai parlamenti képviselőknek kötelességük megvédeni az embereket akár a saját kormányukkal szemben is. Tragédiának tartja, hogy a magyar kormány célkeresztjébe került, ami miatt fizikai erőszaktól is tartana, ha Magyarországra jönne. Judith Sargentini több dolgot is üzent a kormánynak. Például azt, hogy az EU tagság nemcsak előnyökkel, hanem azzal is jár, hogy be kell tartani az összes alapvető emberi jogot.
A demokráciában nem a győztes visz mindent. A magyar kormány téved abban, hogy az emberi jogok egy csoport jogai csupán.
„Hihetetlen”
Hosszan sorolja, mely területeken sérti a magyarok jogait a kormány, majd azt is, miért nem érti Orbán Viktor és a Fidesz népszerűségét. Hihetetlennek tartja, hogy a bűnbakok (Soros György, Brüsszel, migráns) keresése helyett a kormány nem a magyarok minimálbérével, elvándorlásával foglalkozik, hanem hoz egy úgynevezett rabszolgatörvényt.
A zöldpárti EP-képviselő azt is hihetetlennek nevezi, ami a tüntetéseken és az MTVA-ban történt, és azt mondja, a minap, amikor egy holland tévésnek interjút adott, akkor az újságíró el sem tudta képzelni, mi folyik a magyar közmédiában. A 7. cikkely szerinti eljárás felgyorsítását azért sürgetné, mert a
magyar polgárok megérdemlik a jó kormányzást.
Kiemelt kép: MTI / AP / Virginia Mayo