Közélet

A köztévé egyik vezére szerint nem gond, ha megmondják, mit válaszoljon a riportalany

Megírtuk, hogy ismét az MTVA székházában éjszakázott két független országgyűlési képviselő, Szél Bernadett és Hadházy Ákos. A politikusok azért látogattak el a közmédiához, hogy találkozzanak Papp Dániellel, az állami média vezérigazgatójával, illetve társadalmi célú hirdetést adjanak fel az Európai Ügyészséghez való csatlakozás kapcsán.

Vele csak pár szót sikerült váltaniuk, kedd reggel azonban leült a képviselőkhöz beszélgetni Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezetője, aki többek között azt mondta, hogy a politikusok nem tartják be a törvényeket. Dobos szerint a Hadházyék úgy törtek be az MTVA-hoz, „mint a gaboniak” és jó, hogy nem volt náluk fegyver.

Az önök képviselői viselkedése túlment minden határon.

Az Index beszámolója szerint Hadházy Ákos rákérdezett Dobosnál arra a videóra, amelyben az látszik, hogy a közmédia riportere megmondja a riportalanyának, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásznak, hogy mit válaszoljon, mire Dobos annyit mondott

Abszolút rendben volt.

Dobos Menyhért hozzátette azt is: tökéletesen jónak és abszolút pártatlannak tartja a köztévé híradóit.

Dobos Menyhért megérkezett.

Közzétette: Szél Bernadett – 2019. január 14., hétfő

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik