A Klubrádiónak adott interjúban Judith Sargentini azt mondta, azért vett részt a „Stop Orbán” címmel tartott brüsszeli tüntetésen, mert szolidáris a magyarokkal. Szerinte nagyon fontos ugyanis, hogy a magyarországi tüntetők iránt Európa más részein sokan kifejezzék szolidaritásukat.
A holland zöldpárti EP-képviselő a magyarországi ellenzéki pártok esetleges összefogását az uniós választásra nem minősítette, de azt nagyra értékelte,
hogy egységben gondolkodnak, és arra törekednek, hogy az eddigieknél nagyobb legyen ez az egység, hisz lássuk be, mindenkinek egy közös célja van, a jogállam felszámolásának megakadályozása és a demokrácia védelme.
Judith Sargentini nonszensznek nevezte, hogy a fideszes Deutsch Tamás a Facebook-oldalán azt javasolta, legyen ő bevándorláspárti sorosista erők listavezetője.
Nem fogok kampányolni Magyarországért, és szlogenjeim sincsenek szemben a kormánypárti politikusokkal. Láttam, azt feltételezik, hogy indulok a választásokon. Erre csak azt tudom mondani, hogy nonszensz. Visszavonulok a politikától, nem indulok sem a saját hazámban, sem más országban.
Azért vonul vissza, mert úgy érzi, húsz évi politizálás után neki valami mást kell csinálnia, új emberekre van szükség a politikában.
Kiemelt kép: Judith Sargentini és Szanyi Tibor a brüsszeli tüntetésen. MTI /AP / Virginia Mayo