Közélet

Rendkívüli parlamenti ülés lesz csütörtökön a rabszolgatörvény megszavazása miatt

Az Országgyűlés ma rendkívüli ülésbe kezd az ellenzék kezdeményezésére, azonban

a tanácskozás várhatóan határozatképtelen lesz, mivel a kormánypártok előre bejelentették távolmaradásukat. Így nem lehet elfogadni a napirendet, tehát csak a napirend előtti felszólalások hangozhatnak el.

A házelnök azt követően hívta össze a rendkívüli ülést, hogy azt valamennyi frakcióval rendelkező ellenzéki párt, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd, valamint független képviselők is kezdeményezték.

Az ülés tervezett napirendjén – az interpellációs blokk mellett – egyetlen határozati javaslat szerepel. Arató Gergely, a DK képviselője ebben annak megállapítását kéri az Országgyűléstől, hogy tavaly december 12-én szabálytalanul zajlott a szavazás az ülésteremben, továbbá december 16-17-én jogtalanul léptek fel az ellenzéki képviselőkkel szemben a köztelevízió székházánál tartott tüntetéseken.

A javaslat vitájára azonban várhatóan nem kerül sor, mivel a Fidesz korábban közölte, nem asszisztál az „ellenzék képmutató színjátékához”.

(MTI)

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik