Közélet

Strasbourgi lövöldözés: nincs magyar érintett

A magyar külügyminiszter együttérzését fejezte ki az áldozatok rokonainak, a sebesülteknek mielőbbi felépülést kívánt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium értesülései szerint a keddi strasbourgi lövöldözésnek nincs magyar érintettje. Szijjártó Péter tárcavezető közölte, az ügyeleti telefonszámra hívás nem érkezett, a párizsi nagykövetségtől magyar állampolgár nem kért segítséget és a strasbourgi krízisközpont sem értesítette a követséget.

A miniszter szerint biztonságban vannak a strasbourgi Európa Tanács melletti állandó magyar képviselet munkatársai, valamint az Európai Parlament plenáris ülésének magyar résztvevői is. Nem érkezett segítségkérés az Európa Tanács főtitkárságán és a szintén Strasbourgban működő Emberi Jogok Európai Bíróságán dolgozó magyaroktól sem.

Egy Magyarországról érkezett, 40 fős egyetemi látogatócsoportból 9-en nem tudtak a szállásukra időben visszatérni a biztonsági intézkedések miatt, ők rendőri utasításra órákat töltöttek egy lépcsőházban. Az éjszaka folyamán strasbourgi képviselet végig kapcsolatban volt a csoportot vezető egyetemi tanárral. Hajnalban ő azt mondta, mind a kilencen épségben visszaértek a szállásukra.

Bármilyen magyar érintettség esetén a francia hatóságok azonnal értesítik a párizsi nagykövetséget – közölte SzijjártóPéter. A külügyminiszter együttérzését fejezte ki az áldozatok családtagjainak, a sebesülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt.

 

Strasbourgi lövöldözés: három halott, tizenhárom sebesült
A tettes továbbra is szökésben van, a biztonsági erők 350 tagja kutat utána.

Magyarország biztonságát a kormány minden eszközzel megvédi, de az uniós intézményeknek is meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket, hogy Európa, az európai emberek visszakapják a biztonságukat. Jó lenne, ha egyszer egy olyan adventi időszakot élhetnénk meg, amikor nem kell Európában karácsonyi vásárokat bezárni különféle támadások miatt – jelentette ki SzijjártóPéter. (mti)

 

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik