Közélet

Elkerülhetetlen a káosz a hatvani, miskolci vasútvonal felújításakor

Jelenleg nem létezik olyan utastájékoztatási szint, amely elégséges lenne a Budapest–Hatvan–Miskolc vonal jövőre tervezett felújításának lebonyolításához

– nyilatkozta lapunknak Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke. A vonalon az év elején kezdték meg a felújítást, 2019. február 4-től december 7-ig pedig újabb szakaszához ér a pályarekonstrukció.

Meleg János
Fotó: Komka Péter / MTI

Egy vágányon sem közlekednek majd a vonatok Pécel és Aszód között, mert mindkét sínpárt elbontják és teljesen átépítik.

Péceltől Turáig az összes állomás és megállóhely átépítése is elkezdődik, ezért Budapest-Keleti–Rákos–Pécel között óránként csak két pár vonat, Aszód és Hatvan között óránként csak egy pár vonat közlekedik majd.

Ezen a térképen feketével jelöltük azt a szakaszt, ahol teljes átépítés lesz, és pótlóbuszok közlekednek majd, szürkével azt, ahol óránként csak két pár vonat közlekedik, zölddel pedig azt a részt, ahol óránként egy pár vonat jár majd.

A térkép kattintásra nagyobb lesz.

Az átépítés ideje alatt a péceli állomáson Budapest felől csupán két csonkavágány, az aszódi állomáson egy-egy csonkavágány fog rendelkezésre állni Hatvan, illetve Balassagyarmat felől. Galgamácsa felől nem lesz átjárási lehetőség a vonatoknak, ezért nem alkalmazható kerülőút. Az utasok eljutását az átépítés alatt álló szakaszokon vonatpótló buszokkal biztosítja a MÁV-START. A miskolci InterCity-k helyett Budapest-Keleti pályaudvar és Hatvan között pótlóbuszok állnak forgalomba.

Meleg János egy példával érzékeltette, mekkora káoszra lehet majd számítani a felújítás miatt.

Salgótarjánból Budapestre a következőképpen lehet majd eljutni: Hatvanig vonattal, ott át kell szállni egy másik vonatra Aszódig, ott autóbuszra szállni, amivel el lehet jutni Pécelig, onnan pedig egy újabb átszállással vonattal a Keleti pályaudvarra.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke úgy tudja, hogy a pótlóbuszok a Verseny utcába, a Keleti szomszédságába érkeznek majd. A MÁV-Startot megkérdeztük ezzel kapcsolatban, de konkrétumokkal egyelőre nem szolgáltak. Annyit írtak, hogy a vasúttársaság már egyeztetett a NIF-fel, a kivitelezőkkel, az önkormányzatokkal, a Volánbusszal és a MÁV-HÉV-vel, de a vonatok és a pótlóbuszok menetrendjének és mennyiségének meghatározása, összehangolása még folyamatban van.

Amit a pótlóbuszokkal kapcsolatban biztosan tudni:

  • az egri, illetve a sátoraljaújhelyi gyors és sebesvonatok pótlóbuszai Hatvan és Pécel között szállítják az utasokat.
  • A pótlóbuszokhoz csatlakozó távolsági vonatok Észak-Magyarország felől Hatvanig közlekednek majd, illetve onnan indulnak vissza.

A teljes vágányzár alatt Budapest-Keleti–Pécel, valamint Aszód–Hatvan között az elővárosi vonatok közlekednek, Pécel és Aszód állomások között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A tervek szerint a vonatpótlók a vasút nyomvonalát követve, minden köztes állomást érintenek. Meleg János lapunknak azt mondta, még neki is nehéz volt kibogoznia, hogyan szeretné lebonyolítani a MÁV ezt a felújítást.

Munkások a turai vasútállomáson az Aszód és Hatvan közötti vasútvonal felújításán 2018 augusztusában
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Az Index cikke szerint a hatvani-miskolci vonalat évente 3-5 millió ember használja, tehát naponta nagyjából 8-10 ezer embert érint majd a felújítás.

A MÁV lapunkat arról is tájékoztatta, hogy már a december 9-i országos menetrendváltástól módosult a menetrend. Február 3-ig számos vonat módosított menetrend szerint közlekedik.

  • A miskolci, kassai, nyíregyházi és debreceni InterCity vonatok a Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, minden óra 25. percében, a sátoraljaújhelyi sebes és egri gyorsvonatok pedig minden óra 55. percében indulnak.
  • A hatvani személyvonatok indulási ideje a Keleti pályaudvarról 5 perccel korábbra kerül. A Hatvanból a Keletibe induló személyvonatok egy része 3 perccel korábban indul.
  • A gödöllői személyvonatok utasait Isaszeg és Gödöllő állomások között pótlóbuszok szállítják. A hatvani vonal vágányzári menetrendje miatt a Budapest–Vác–Szob, Aszód–Balassagyarmat, továbbá a Budapest–Újszász–Szolnok vonalakon egyes vonatok szintén módosított menetrend szerint közlekednek.

Kiemelt kép: Komka Péter / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik