Közélet

Péterfalvi szerint hibázott Demeter Márta

Csak névazonosság alapján jutott arra, hogy Orbán Viktor lányát hozta haza a honvédség gépe Ciprusról.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke  közleményben tudatta, kivizsgálták Demeter Márta személyes adatot érintő interpellációját. Péterfalvi Attila emlékeztetett rá, hogy az LMP társelnöke október 16-án írásbeli választ igénylő kérdést intézett a honvédelmi miniszterhez:

Miért szállíthatja a Magyar Honvédség Airbus A-319 repülőgépe kiképző repülés keretében a miniszterelnök családtagját

címmel, valamint a belügyminiszterhez

Hogy történhet meg, hogy a Magyar Honvédség Airbus A-319 repülőgépe kiképző repülés keretében szállítja a miniszterelnök családtagját?

címmel. Kérdései többek között a miniszterelnök kiskorú lányának nevét, valamint a Magyar Honvédség egyik szállító repülőgépének repülőútjára vonatkozó adatokat tartalmaztak.

Péterfalvi Attila szerint a hatóság az MH. 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison megvizsgálta és rekonstruálta, hogy Demeter Márta milyen tartalmú tájékoztatást kért és kapott a Magyar Honvédség által kezelt repülési és utasadatokról.

A helyszíni vizsgálaton meggyőződtek arról, hogy a képviselő által kért dokumentumokban szereplő adatok nyilvánosságát

honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből

korlátozták, Demeter Mártát pedig tájékoztatták arról, hogy azok “nem nyilvánosak”.

A honvédségi iratok alapján megállapítható volt, hogy azokban egy esetleges névazonosságon kívül semmi olyan nem szerepelt, amiből arra lehetett következtetni, amire a képviselő a nyilvánosság előtt tényként hivatkozott, hogy a repülőgép utasa volt a miniszterelnök kiskorú lánya. Mivel az ügyben bírósági eljárás van folyamatban, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a közvélemény tájékoztatásán kívül más intézkedést nem tesz.

Demeter Márta: jogos volt a kérdés Orbán Viktor lányáról
Visszanézve is így látja. Szerinte szó sincs államtitokról, információt csak a kormány adott ki.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik