Közélet

Hazudtak az olaszliszkai lincselő kártérítéséről

A Magyar Helsinki Bizottság beperli a Magyar Időket.

A kormánylap azt állította, hogy a civil jogvédők, „Soros György aktivistái” járták ki az olaszliszkai lincselőnek, H. Dezsőnek az 5 millió forintos kártérítést.

ÖTMILLIÓ FORINTOT KAP SZÖGI LAJOS GYILKOSA. SOROS GYÖRGY AKTIVISTÁI JÁRTÁK KI A BUSÁS KÁRTÉRÍTÉST

Mindezt úgy, hogy a lap munkatársa előzőleg elismerte, rosszul informálták, tekintse tárgytalannak előző megkeresését a Helszinki [sic!] Bizottság. A furcsa levélváltás (itt elérhető) után a Magyar Idők mégis címlapsztorit kreált a hazugságból, Bayer Zsolt pedig publicisztikában tényként írta:

Majd H. Dezső lincselő – nyilván a maga akaratából és saját ötlettől vezérelve – a Helsinki Bizottsághoz fordult, beperelendő a magyar államot, mondván, rosszak a fogva tartási körülményei. A fényes tekintetű bíróság pedig most, a Helsinki Bizottság hathatós közbenjárásának hála, ötmillió forint »kártérítést« ítélt meg neki.

Ezzel szemben a Magyar Helsinki Bizottság nem „járt közben” H. Dezső kártalanítása ügyében, nem biztosított neki jogi képviseletet a bíróság előtt, nem járt ki ötmilliós „kártérítést” Szögi Lajos egyetlen elítélt gyilkosának sem, így „H. Dezsőnek” sem.

Éppen ezért a Magyar Helsinki Bizottság az újabb hazugságok miatt beperli a kormányközeli sajtó szereplőit. 

A jogvédők szerint a börtönzsúfoltság miatt indított kártalanítási perek 1 százaléka sem köthető hozzájuk, de arra büszkék, hogy a strasbourgi bíróság elfogadta érveiket és valami elindult a hazai zsúfoltság enyhítése érdekében. A konkrét ügyről azt írják, ugyan paradox helyzet, de éppen a kártalanítási per ad esélyt arra, hogy Szögiék legalább részben a megítélt kártérítésükhöz juthassanak.

Olaszliszka (Array)
Végrehajtót küldtek a milliós kártérítéssel szabaduló olaszliszkai lincselőre
Rossz tartási körülményei miatt perelte be az államot.

Ellenőrizték, kaptak-e egyáltalán megkeresést H. Dezsőtől. Igen. Nem a kártalanítás, hanem ügye büntetőjogi megítéléséről kérdezte őket, de válaszukat, noha a címzés pontos volt, visszaküldték azzal, hogy a címzettet nem sikerült megtalálni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik