Közélet

Ismert nevek, cégek a NAV szégyenlistáján

Zuschlag János lekerült a listáról, amelyen most a magánszemélyek között egy nő vezet, akitől összesen 1,7 milliárdot követelnek.

A mostani listára többen kerültek fel, az összesített tartozásuk, és az átlagos adósság is nagyobb volt az előző negyedévinél – írja a Napi.hu. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nagyadós listájára 93 adózó került fel – 49 cég és 44 magánszemély. Az átlagos adótartozás 144 millió forint.

A legnagyobb adós most egy csepeli székhelyű cég, a Rolling Visual System Kft. (RVS) 1,4 milliárdos adóhiánnyal és 1,8 milliárdos büntetéssel. A társaság kényszertörlés alatt áll, a NAV már 2015-ben végrehajtást kezdeményezett ellene. A magánszemélyek közül a legnagyobb adós Szalay Nikoletta Angyal, akitől összesen 1,7 milliárdot követelnek.

A NAV egy másik listán az el nem évült adótartozással rendelkezők nevét is közli. Szeptember végén összesen 2654 magánszemélynek állt fenn legalább 180 napon keresztül 10 milliót, 1519 gazdálkodó szervezetnek pedig 100 millió forintot meghaladó adótartozása.

Több év után Zuschlag János lekerült a listáról, amelyen mások mellett továbbra is ott szerepel Seffer István plasztikai sebész, az Ámokfutók együttesből Kozso (Kocsor Zsolt), a karcagi álbróker  Marcsika  (Dobrai Sándorné), illetve a Google és a Facebook írországi cégei is, amelyek ellen – korábbi hírek szerint – mulasztási bírságot szabott ki a NAV, amiért nem regisztráltak reklámadó-alanyként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik