Közélet

Szuperül alakult az év Mészárosék kempingjeinek

Kevesebb kempinggel ért el a tavalyinál nagyobb, 1,7 milliárd forintos bevételt a Konzum Nyrt.-hez tartozó Balatontourist – olvasható a Világgazdaságban. A Konzum – mint megannyi cég Magyarországon – Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.

A kiemelkedő eredményeket hozó 2017-es évhez képest is nagy jelentőségű, hogy a Balatontouristhoz tartozó társaságok idén 1,6 százalékkal tovább növelték vendégeik számát, és azt többszörösen meghaladóan a szállásdíjbevételüket – idézte a lap a társaság ügyvezetőjét. Nagy Gábor közölte az MTI szerint: a Balatontourist sikeres szezont zárt, idei szállásdíjbevétele várhatóan meghaladja az 1,4 milliárd forintot, teljes bevétele pedig az 1,7 milliárdot.

A növekedés a többi között a belföldi vendégforgalom átlag fölötti, 6,8 százalékos bővülésének köszönhető: az áprilistól szeptemberig tartó szezonban tíz vendégből már hat magyar volt.

A csoport saját érdekeltségű, Balatonakaliban lévő kempingje mellett hagyományosan magán- és önkormányzati tulajdonban lévő szálláshelyeket bérel, illetve üzemeltet. Balatontourist márkanév alatt idén összesen 10 kemping és egy vendégház jelent meg a balatoni turisztikai piacon.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik